Pesti Srácok

Abrams gyakorló harckocsik érkeztek Lengyelországba

null

Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes és védelmi miniszter hétfőn jelentette be, hogy megérkeztek Lengyelországba az első amerikai Abrams harckocsik. A használt páncélosokat kiképzésre használják a Washingtonnal kötött megegyezés keretében beszerzendő, 250 M1A2 Abrams SEPv3 szállítása előtt.

– fogalmazott Blaszczak a Twitteren. Korábbi bejelentések szerint kiképzés céljából 28 amerikai harckocsit szállítanak Lengyelországba. A tavaly júliusban bejelentett, 4,7 milliárd dollár értékű szerződés keretében a 250 M1A2 Abrams SEPv3 páncélossal a Lengyelország keleti részében állomásozó 18. gépesített hadtestet szerelik fel. A teljes ügyletet 2026-ig bonyolítják le. Az amerikai M1A2 Abrams SEPv3 típusú páncélosokat a T–14 Armata orosz harckocsikat ellensúlyozandó fejlesztették ki, és Lengyelországban állítják őket először hadrendbe Európában. Blaszczak múlt héten a lengyel közszolgálati televízióban (TVP) elmondta: Varsó 116 használt Abrams beszerzéséről is megállapodott Washingtonnal, így összesen 366 amerikai páncélos áll majd a hadsereg rendelkezésére. A lengyel rádió hírügynöksége (IAR) úgy értesült, hogy az első használt Abramsek 2023 elején érkeznek; velük a lengyel hadsereg 240 T–72-es típusú, Ukrajnának küldött harckocsiját pótolják.

A lengyel parlament március közepén fogadta el a védelmi kiadások és a hadsereg létszámának növeléséről szóló törvényt. Ennek értelmében a fegyverbeszerzési kiadásokat a költségvetési forrásokon kívül hosszú távú kölcsönökből és kötvényekből is fedezik, egyúttal jövőre a bruttó hazai termék (GDP) három százalékára emelik Lengyelország védelmi kiadásait.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA-PAP/Marcin Bielecki

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.