Pesti Srácok

Berlin megtelt – Az integrációs miniszter szerint nincs több hely a menekülteknek

null

Elkéstek a Németországba tartó ukrán menekültek, ugyanis a berlini szállókat pár éve már folyamatosan megtöltik a gazdasági bevándorlók. Katja Kipping, Berlin tartomány integrációügyi minisztere ezért elrendelte, hogy léptessék életbe a vészhelyzeti terv első fokozatát, vagyis a tartományban felállítanak egy kilencszáz fő befogadására alkalmas sátrat; ide kerülnek a háború elől menekülő ukránok, az összkomfortos szállókban pedig továbbra is maradhatnak a korábban érkező migránsok. Prioritások német módra.

A Baloldal (Die Linke) politikusa szerint most egy hozzávetőleg 900 személyes óriási sátrat nyitnak meg, amely eddig tartalékként állt Berlin Tegel nevű városrészében az ukrajnai menekültek befogadásra szolgáló központban. Amennyiben a helyzet nem javul, Kipping kilátásba helyezte a veszélyhelyzet megállapítását, amely lehetővé tenné az azonnal rendelkezésre álló, üres lakások gyorsabb feltérképezését, illetve fontolóra vennék például szállodák és vendégházak kibérlését is. Kipping szerint a fejlemények arra vezethetők vissza, hogy a legtöbb német tartomány az utóbbi időben nem vett nyilvántartásba újabb menedékkérőket.

– mondta a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva. Mindemellett folyamatosan érkeznek menedékkérők Németországba, sokan közülük a fővárosig utaznak.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A berlini miniszter egyben felhívást intézett a többi német tartományhoz, hogy a szolidaritás elve alapján vegyék ki részüket a menekültek elosztásából. A német bevándorlási hatóság szerint az ukrajnai menekülteken kívül havonta mintegy ezer menedékkérőt regisztrálnak Berlinben. Kipping szerint ez a szám júliusban nagyjából 450-nel nőtt, tekintettel a felvételi stopra az egyes tartományokban.

Forrás: MTI; Fotó: nyugat.hu