Pesti Srácok

Bezzegromániában akkora az államháztartási hiány, hogy a Holdról is látszik

Bezzegromániában akkora az államháztartási hiány, hogy a Holdról is látszik

Romániában a bruttó hazai termék (GDP) 1,71 százalékát tette ki az államháztartási hiány az idei első fél évben, ami 1,15 százalékponttal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában jegyzett deficit – közölte hétfőn a román pénzügyminisztérium. A hiány abszolút értékben 23,5 milliárd lej volt.

Az államháztartás bevételei csaknem 23 százalékkal, 216,70 milliárd lejre nőttek tavalyhoz képest. Az áfa-bevételek mintegy 27 százalékkal, a társasági adóból származó bevételek több mint 27 százalékkal emelkedtek, a társadalombiztosítási járulékokból is csaknem 10 százalékkal több folyt be az államkasszába. A bérekből származó adók több mint 18 százalékkal gyarapodtak. A kiadások a bevételhez képest lassúbb ütemben, 14,3 százalékkal nőttek, és elérték a 240,2 milliárd lejt. A kiadási oldalon a kamattal kapcsolatos tétel nőtt meg leginkább; erre a célra a román állam csaknem 48 százalékkal többet költött, mint tavaly. A személyzeti kiadások 4,7 százalékkal nőttek, a szolgáltatásokra és javakra 16 százalékkal többet fordítottak, a szociális kiadások – amelyek magukban foglalják egyebek mellett a nyugdíjakat – csaknem 17 százalékkal emelkedtek. A román kormány az idén 5,8 százalékos államháztartási hiánnyal számol.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.