Pesti Srácok

Eldőlhet ma a katások sorsa az Országgyűlésben

Eldőlhet ma a katások sorsa az Országgyűlésben

A kisadózó vállalkozók tételes adójáról (kata) szóló törvényjavaslatot tárgyalja és fogadhatja el ma az Országgyűlés, amely dönthet a 2023-as költségvetés főszámairól, valamint politikai nyilatkozatban utasíthatja el a Magyarország gazdasági érdekeinek védelmével ellentétes politikai nyomásgyakorlást.

A katáról szóló törvényjavaslatot hétfőn nyújtotta be Varga Mihály pénzügyminiszter a parlamentnek, amely a kormány kérésére hozzá is járult az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásához. A képviselők kedden már dönthetnek is a kata-szabályok szeptember 1-jétől történő módosításáról, amelynek értelmében évi 18 millió forint bevételi értékhatárig lehet ezt az adózást választani. Az adó mértéke minden kisvállalkozónak havi 50 ezer forint. Az új katásoknak csak magánszemélyektől származhat bevétele; kivételt képeznek a taxis személyszállítást végzők.

A jövő évi költségvetés is terítéken lesz

  • Döntés lesz a 2023-as költségvetés főösszegeiről. Az összegző módosító javaslat, az eredeti előterjesztéshez képest, némileg több bevétellel és kiadással számol, de a hiányt változatlan mértékben határozza meg.
  • A gazdasági bizottság kezdeményezésére az Országgyűlés politikai nyilatkozatban utasíthatja el a Magyarország gazdasági érdekeinek védelmével ellentétes politikai nyomásgyakorlást, vagyis az Európai Parlament múlt heti állásfoglalását a globális minimumadóval kapcsolatban.
  • A képviselők újraválaszthatják a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagjává Kardkovács Kolost, aki 2016 óta tagja a testületnek.
  • A határozathozatalokat követően tárgyalják azt a törvényjavaslatot, amely alapján az afrikai-eurázsiai vándorló vízimadarak védelméről szóló megállapodás részes feleinek nyolcadik konferenciáját szeptember 26−30. között rendezhetik meg Budapesten. A tanácskozást a koronavírus-járvány miatt halasztották el 2021 októberéről erre az időpontra.
  • Megvitatják a Magyarország és Szerbia közötti, a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodást.
  • Szerepel a napirenden a Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott, a területi közigazgatás működésével kapcsolatos egyes kérdésekről, valamint egyes törvényeknek az alaptörvény tizenegyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat is. A sürgősséggel tárgyalt javaslat értelmében a megyei kormányhivatalok a jövőben vármegyei kormányhivatalok lesznek.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Faludi Imre

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.