Pesti Srácok

Elon Musk visszalépett a Twitter megvásárlásától, mert a cég szerinte sumákol

null

Elon Musk technológiai milliárdos visszavonta a Twitter megvásárlására tett negyvennégy milliárd dolláros ajánlatát, arra hivatkozva, hogy a vállalat nem nyújtott elegendő információt a hamis fiókokról.

Musk hetek óta nyilvánosan megkérdőjelezte a Twitter számait, amit sok elemző úgy értékelt, mint egy kísérletet a technológiai óriás részvényárfolyamának leszorítására. A Twitter részvényei a bejelentés után több mint 6 százalékkal zuhantak. Május közepe óta Musk a Twitter állítólag valótlan, a szolgáltatást használó botok és hamis fiókok számát illető adataira összpontosított, és ezzel az indokkal fel is függesztette a cég felvásárlási eljárását.

Musk ügyvédei most azt közölték az amerikai értékpapír- és tőzsdefelügyelethez (SEC) benyújtott jelentésben, hogy a Twitter nem biztosította a felvásárlónak a hamis fiókokra vonatkozó állításaik ellenőrzéséhez szükséges adatokat. Kijelentették: ennek elmulasztása szerződésszegésnek minősül, ami lehetővé tette, hogy Musk kilépjen az üzletből. Beadványukban úgy fogalmaztak: a Twitter nem válaszolt vagy megtagadta, hogy válaszoljon a hamis vagy spamfiókokról a platformon, ami alapvető fontosságú a vállalat üzleti teljesítménye szempontjából.

PestiSracok facebook image

– áll a bejelentésben. A Twitter elnöke, Bret Taylor a mikroblogplatformon közölte, hogy az igazgatótanács jogi lépéseket tervez a kivásárlási megállapodás érvényesítésére.

– írta.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Jeff Chiu