Pesti Srácok

Idő előtt kiszállnak az oroszok a Nemzetközi Űrállomásból

null

A hidegháború utáni politikai enyhülés egyik jelképe a Nemzetközi Űrállomás, de már nem sokáig. Oroszország 2024 után kivonul a projektből, a prioritás Moszkva számára a saját állomás létrehozása lesz a személyzettel ellátott űrhajók közlekedtetése területén – jelentette ki Jurij Boriszov, a Roszkoszmosz állami űrvállalat új vezérigazgatója, amikor kedden fogadta őt Vlagyimir Putyin elnök.

– mondta. Boriszov szerint Oroszország addigra megkezdi kialakítani saját állomását Föld körüli pályán. A Roszkoszmosz vezetője azt is elmondta, hogy az orosz űripar nincs könnyű helyzetben:

PestiSracok facebook image

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz előző vezetője április végén azt mondta, hogy Oroszország már meghozta a végleges döntést az állomáson folytatott tevékenység fokozatos leállításáról, de konkrét dátumot nem jelölt meg. Akkor azt közölte, hogy az orosz fél hatályos kötelezettségvállalásainak megfelelően egy évvel a kivonulás előtt bejelentést tesz majd erről partnereinek. Megjegyezte, hogy a Nemzetközi Űrállomás sorsáról szóló döntés nagyban függ majd az Oroszországban és térségében kialakuló helyzettől.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) február elején közzétett jelentése szerint az űrállomás 2031 januárjában lassú süllyedésbe kezd, majd a légkörbe lépve el fog égni. Darabjai feltehetően a Csendes-óceán déli részén hullanak majd le. Rogozin viszont azt állította, hogy az űrállomás már 2030 előtt széteshet, ha nem fektetnek „kolosszális” összegeket a karbantartásába. Emlékeztetett rá, hogy az 1998-ban pályára állított állomás élettartamát eredetileg 15 évben határozták meg. Azt hangoztatta, hogy a nemzetközi létesítményt Oroszország egy multifunkcionális állomással kívánja helyettesíteni, amelynek előzetes tervét az Energia nevű vállalat dolgozza ki.

Forrás: MTI; Fotó: Wikipédia

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.