Pesti Srácok

Ismét pofonra készülhet a baloldal, már ha elindulnak egyáltalán – 27 településen tartanak ma időközi önkormányzati választást

Ismét pofonra készülhet a baloldal, már ha elindulnak egyáltalán – 27 településen tartanak ma időközi önkormányzati választást

Legutóbb egy hete tartottak időközi önkormányzati választásokat az országban, amikor is a kormánypártok földindulásszerű győzelmet arattak még a biztos ellenzékinek tartott budapesti körzetekben is. Ezúttal újabb huszonhét településen rendeznek időközi önkormányzati választást.

Baranya megyében öt településen lesz polgármester-választás, és mind az öt településen a korábbi polgármester halála miatt szólítják az urnákhoz a választópolgárokat. Bogdásán a 210 választópolgár három, Drávasztárán 325 választásra jogosult öt, Endrőcön 291 választó négy, Fazekasbodán 167 választó két, Kisdér 95 választópolgára pedig három polgármester-jelölt közül választhat. Valamennyi polgármester-jelölt függetlenként indul.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyancsak öt településen lesz időközi polgármester-választás. Bódvalenkén lemondott a község korábbi vezetője, most két független jelölt indul a posztért, a névjegyzékben 176 helybéli szerepel. Igriciben, Szőlősardón, Galvácson és Zádorfalván a korábbi polgármesterek halála miatt kell választást tartani. Igriciben 872 választópolgár három, Szőlősardón 99 választópolgár két, Galvácson 74 választó egy, Zádorfalván 324 választó öt jelölt közül választhat. Valamennyi polgármester-jelölt függetlenként indul.

Csongrád-Csanád megyében Újszentivánon a képviselő-testület feloszlatta magát. Most a polgármesteri posztért öt jelölt indul: négyen függetlenként, egy pedig a Fidesz–KDNP színeiben. A hat képviselői helyre tizenhatan pályáznak, a választói névjegyzékben 1611-en szerepelnek.

PestiSracok facebook image

Fejér megyében Dunaújvárosban, a 2. egyéni választókerületben lesz haláleset miatt képviselőválasztás. A posztért öt jelölt indul, a névjegyzékben 3537-en vannak.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében két településen lesz választás, mindkettőn azért, mert a képviselő-testület feloszlott. Jászárokszálláson a polgármesteri tisztségért három független jelölt indul, a nyolc képviselői helyért pedig huszonhárom, a névjegyzékben 6158 helybéli szerepel. Tiszavárkonyban két független jelölt és a Fidesz–KDNP jelöltje indul a polgármesteri tisztségért, a hat képviselői mandátumért tizenhét jelölt indul, a névjegyzékben 1276-an vannak.

Nógrád megyében három településen tartanak időközi választást. Vanyarcon a korábbi polgármester halála miatt tartanak választást, a voksoláson két független jelölt indul, a névjegyzékben 980-an vannak. Nagylócon feloszlatta magát a képviselő-testület, a polgármesteri tisztségért most két független jelölt indul, a hat képviselői helyért pedig 32-en indulnak, a szavazáson 1157-en voksolhatnak. Hugyagon szintén feloszlatta magát a képviselő-testület, a polgármester-választáson három független és egy Fidesz–KDNP-s jelölt van. A 652 választásra jogosult helybéli a négy képviselőt 14 jelöltből választhatja ki.

A Pest megyei Budaörsön a 10. egyéni választókerületben a képviselő halála miatt lesz időközi választás, a 2238 szavazásra jogosult három jelölt közül választhat.

Somogy megyében Őrtilosban lesz választás, mert a képviselő-testület feloszlatta magát. A polgármesteri székért a Fidesz–KDNP jelöltje és egy független jelölt indul, a négy képviselői helyre kilencen pályáznak. A névjegyzékben 384-en szerepelnek.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében négy községben tartanak időközi polgármester-választást: Pátrohán haláleset, Szamosújlakon, Szamostatárfalván és Császlón pedig a polgármester lemondása miatt. Szamostatárfalván két független jelölt és a Fidesz–KDNP jelöltje verseng a polgármesteri posztért, a faluban 250 választópolgár szavazhat. Pátrohán négy független jelölt közül választhat 2287 választópolgár. Szamosújlakon a Fidesz–KDNP jelöltje indul egyedül, és itt 314-en szavazhatnak, Császlón pedig egy független jelölt indul, itt 288-an voksolhatnak.

Tolna megyében Alsónánán a polgármester halála miatt kell szavazást tartani. A választáson két jelölt függetlenként, egy pedig a Fidesz–KDNP színeiben indul, a névjegyzékben 571-en szerepelnek.

Veszprém megyében két településen is feloszlatta magát a képviselő-testület. Kisberzsenyben a polgármesteri posztért két független jelölt indul, a négy képviselői helyért pedig öt; a névjegyzékben 81-en vannak. Uzsa 263 választópolgára két független polgármester-jelölt és a négy képviselői helyre pályázó 12 képviselő-jelölt közül választhat.

Zala megyében Kispáliban pedig három képviselőt kell megválasztani, a 241 választópolgár öt jelölt közül választhat.

Szavazni reggel 6-tól este 7 óráig lehet.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.