Pesti Srácok

Január elsejétől már a horvátoknál is euró lesz

null

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta, hogy Horvátország huszadik országként csatlakozzon az euróövezethez január elsején – közölte az uniós parlament kedden. A 539 szavazattal, 45 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett elfogadott EP-jelentés szerint Horvátország teljesíti az euró jövő év eleji bevezetésének összes feltételét.

Az EP-képviselők a jelentésben megjegyezték: a horvátországi árak szintje az euróövezethez való csatlakozáskor már nagyobb mértékben hasonlít a többi eurózóna-tagéhoz, mint más tagállamoké a csatlakozásuk idején. Ennek ellenére az Európai Parlament folyamatos erőfeszítést vár a horvát kormánytól, hogy a további árkonvergencia fenntartható módon valósuljon meg, és hogy az euró bevezetése ne vezessen mesterséges áremelkedéshez. Az EP álláspontját most továbbítják a bevezetés véglegesítéséről döntő eurózóna-tagoknak – tájékoztatott az uniós parlament. A folyamat azzal zárul majd, hogy az Európai Unió Tanácsa az Európai Parlamenttel és az Európai Központi Bankkal folytatott konzultációt követően, várhatóan még júliusban az euró horvátországi bevezetéséhez szükséges három jogszabályt fogad el. Megállapítják azt az árfolyamot is, amelynek alapján 2023. január elsején a kuna euróvá konvertálódik.

Már szeptembertől ki kell írni az árakat euróban is

Horvátországban az árakat szeptember 5-étől kunában és euróban is ki kell majd írni. Az árak kettős kijelzése 2023 végéig marad érvényben. A kunát – az euró hivatalos bevezetésének időpontjától – költségek nélkül beváltják a bankok, a Horvát Posta és az állami pénzügyi intézet (FINA). A Horvát Nemzeti Bankban (HNB) pedig korlátlan ideig, ingyen lesz átváltható.

PestiSracok facebook image

Az Európai Központi Bank (EKB) 2020 júliusában vette fel Horvátország devizáját az "euróövezet előszobájának" tartott ERM-2 árfolyam-mechanizmusba. A jelenleg 19 országot tömörítő euróövezet utoljára 2015-ben bővült, amikor Litvániában vezették be az eurót.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.