Pesti Srácok

Joe Biden üzeni jól van, miután bejelentette, hogy rákos, majd kiderült, hogy csak koronavírusos

Joe Biden üzeni jól van, miután bejelentette, hogy rákos, majd kiderült, hogy csak koronavírusos

Joe Biden amerikai elnök jól van, és továbbra is csak enyhe tünetei vannak, miután csütörtökön pozitív lett a koronavírustesztje, és azonnal önkéntes karanténba vonult – jelentette be a Fehér Ház orvosa pénteken.

Joe Biden amerikai elnök pozitív koronavírustesztet produkált, de otthoni karanténjából elmondta, nagyon enyhék a tünetei. Az amerikai elnök nemrég egy kampányrendezvényen azt mondta magáról, hogy rákos. A Fehér Ház azonban később azt állította, hogy az elnök nem fogalmazott helyesen. Az elnök szóvivője szerint Biden csak arra utalt, hogy régebben nem-melanoma típusú bőrdaganata volt.

Ashish Jha, Joe Biden orvosa a CNN amerikai hírtelevíziónak adott interjújában elmondta, hogy pénteken ismét ellenőrzi a 79 éves Joe Biden állapotát, és a Fehér Ház, valamint az elnök hivatalos orvosa továbbra is folyamatosan tájékoztatni fogja arról a közvéleményt is.

Joe Biden mindaddig karanténban marad, amíg újra negatív nem lesz a tesztje, de továbbra is teljes mértékben ellátja elnöki teendőit. A Fehér Ház vezetője addig is Paxlovid gyógyszert kezdett szedni, amely enyhíti a betegség tüneteit.

Forrás: Index
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.