Pesti Srácok

Index: Lakópark épülhet a csillebérci természetvédelmi területen

null

Három tömbből álló lakópark épülhet a XII. kerületben, a Budai Tájvédelmi Körzet területén – írja az Index. A lap szerint a projekt helyszíne a Budai-hegység kiemelt jelentőségű természetvédelmi területe.

Az engedélyezés alatt álló beruházás a Budakeszierdőn a Konkoly-Thege Miklós út 19/B. alatti ingatlant érinti, ahol korábban egy iskola állt. Az előzetes vizsgálati dokumentációból kiderül – amint azt az Index is idézi –, hogy az egykori iskola zavaró hatása nagyobb lehetett a természetvédelmi területre, mint a most megépíteni tervezett 78 lakásos lakópark. Ráadásul a Budai Tájvédelmi Körzet, amit az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal 1978-as határozatával hozott létre, kezdetben valószínűleg nem terjedt ki az érintett területre.

A Hegyvidéki Tervtanács még tavaly szeptemberben vizsgálta a benyújtott tervdokumentációt, településképi szempontból engedélyezésre és az építési tevékenységet megvalósításra ajánlotta. A jóváhagyás mellett szólhat az is, hogy a természetvédelmi területen lakóknak környezettudatossága életvitelük részévé válik, megőrizve annak környezeti állapotát, vagyis egy 78 lakásos lakópark nem valószínű, hogy természetvédelmi veszélyt jelentene a tájvédelmi körzetre. Az Index cikke arra is kitér, hogy az építkezés során 50 fát is ki akarnak vágni – egyébként ezeket pótolni fogják, a tervdokumentáció szerint minden kivágott fa helyett újat ültetnek.

Vezető kép: Építészfórum

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.