Pesti Srácok

Kína felbocsátotta épülő űrállomásának újabb modulját

null

Kína vasárnap felbocsátotta épülő űrállomásának három modulja közül a másodikat, ami döntő lépés a létesítmény befejezéséhez. A mintegy 20 tonna súlyú Ventien fedélzetén nem tartózkodnak űrhajósok. Egy Hosszú menetelés-5B rakéta a hordozója, amelyet a dél-kínai Hainan szigetén található Vencsang űrközpontból indítottak.

A startot követően az űrrepülésért felelős űrügynökség (CMSA) egyik tisztviselője bejelentette, hogy sikeres volt az indítás. A közel 18 méter hosszú és 4,2 méter átmérőjű laboratóriumi modul a 2021 áprilisa óta keringő Mennyei Harmónia (Tienho) főmodulhoz fog csatlakozni. A dokkolási művelet kihívást jelent a legénység számára, mivel több egymást követő, nagy pontosságú műveletet igényel egy robotkarral.

– mondta az AFP francia hírügynökségnek Jonathan McDowell, a Harvard Smithsonian Center for Astrophysics kutatóintézet munkatársa.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá McDowell. A három hálóhelyiséggel, mosdókkal és konyhával felszerelt Ventien tartalék platformként is szolgálhat majd az állomás irányítására, ha a többi műszer meghibásodik.

Forrás: MTI; Fotó: VCG/VCG via Getty Images

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.