Pesti Srácok

Magyar Levente: Magyarország folytatja Ukrajna támogatását

null

Magyarország folytatja Ukrajna és azon belül Kárpátalja humanitárius, szociális és gazdasági támogatását – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn, Ungváron, Kárpátalja kormányzójával folytatott megbeszélésén.

– közölte a politikus. A felek áttekintették Magyarország segélypolitikáját Kárpátalja vonatkozásában. A segítséget megköszönve Viktor Mikita kormányzó kiemelte a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat folyamatos, jól szervezett támogatását, amelynek révén csak Kárpátalján 250 olyan intézményt segített, amely belső menekülteket fogad be és lát el. Megkezdődtek az érdemi előkészületek arra, hogy kiszállítsák az Ukrajnában rekedt gabonát.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott az államtitkár. Ehhez Magyarországnak rövid időn belül jelentős fejlesztéseket kell megvalósítania, amelynek ütemtervét egyeztetik Kárpátalja vezetőivel – mondta.

– tette hozzá Magyar Levente.

A tervek szerint lvivi és kijevi tárgyalásain Magyar Levente gyakorlati kérdéseket vitat meg ukrán partnereivel, valamint – ahogy fogalmazott – "fontos bejelentések várhatók a Kijev környéki újjáépítések kapcsán", amelyből Magyarország is kiveszi a részét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még