Pesti Srácok

Magyarország és Kína kapcsolatrendszerét a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi

Magyarország és Kína kapcsolatrendszerét a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi

Magyarország és Kína kapcsolatrendszerét a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi, azonban fontos, hogy ennek az együttműködésnek az emberi alapja is meglegyen, amit leginkább az oktatással és a kultúrával lehet megteremteni – közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a Queenie Rosita Law üzletasszony alapította Q Contemporary Múzeum budapesti megnyitó ünnepségén hangsúlyozta: Magyarország az elmúlt évtizedben kiszámítható, stabil és kölcsönös tiszteletre épülő kapcsolatrendszert hozott létre Kínával és azon belül Hongkonggal az "egy ország, két rendszer" elvét tiszteletben tartva. Mint mondta, bár az ukrajnai háború elhalványítja a koronavírus-járvány során átélt nehézségeket, fontos emlékezni arra, hogy hazánk a Kínából származó egészségügyi védőeszközök nélkül nem tudta volna így átvészelni a pandémiát. Szijjártó Péter aláhúzta, hogy évről-évre jelentős rekordok dőlnek meg a kétoldalú együttműködésben, de fontos, hogy a két ország, a két nemzet kapcsolata ne pusztán számokkal legyen leírható, hanem annak az emberi alapja is meglegyen, amit leginkább az oktatással és a kultúrával lehet megteremteni. Erre példaként hozta fel, hogy Magyarországon öt Konfuciusz Intézet működik, ahogy Pekingben is van Magyar Kulturális Intézet már lassan egy évtizede, valamint Kínában több más helyen is lehet magyarul tanulni.

A miniszter kijelentette, hogy az ezen a téren elért sikerek bizonyítéka a mostani megnyitó is. Szavai szerint az Andrássy úton álló volt Rausch-villában ezer négyzetméteren kialakított kiállítótér új színt hoz Budapest amúgy is pezsgő művészeti életébe, lehetőséget teremtve a kortárs magyar művészek számára, hogy megtalálják az utat a világ nagyközönsége felé. Hozzátette: az egymástól sok ezer kilométerre lévő és teljesen eltérő kulturális örökséggel rendelkező országok esetében különösen fontosak a hídépítők, ezért megköszönte Queenie Rosita Lawnak és férjének, hogy rengeteg időt, energiát és pénzt fektettek a kétoldalú kapcsolatrendszer emberi lábának megalapozásába. Végül pedig arra is kitért, hogy a család cégcsoportja a magyar fővárosban hozta létre közép-európai főhadiszállását, és ennek kapcsán ígéretet tett arra, hogy a kormány a mostani példátlan nehézségek ellenére is mindent meg fog tenni Európa legversenyképesebb beruházási környezetének biztosítása érdekében.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.