Pesti Srácok

Márki-Zay szerint neki mindenben igaza volt, ellenben minden Fidesz-szavazó idióta

Márki-Zay szerint neki mindenben igaza volt, ellenben minden Fidesz-szavazó idióta

Tovább folyik a kata átszervezése miatti tüntetés, amelyet olyan bukott politikusok is igyekeznek meglovagolni, mint Márki-Zay Péter. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltje a 444.hu-nak nyilatkozva elárulta: neki mindenben igaza volt, amit csak a kampányban mondott, ezért is idióta minden Fidesz-szavazó.

Márki-Zay Péter a tüntetésen a 444.hu-nak nyilatkozva arról beszélt: minden megvalósulni látszik abból, amivel a kampány során választóit riogatta, ezért, aki a Fideszre szavazott, az egy idióta. Szavait láthatóan megbánta, mert később a 444-et kisebb javításra kérte, mondván, ő azt úgy értette, hogy a Fidesz az idióta, és az csak hülye, aki a kormánypártnak hisz. Márki-Zay az interjúban arra is kitért: a DK és a Jobbik semmilyen formában nem vett részt a kampányban, ezért ők voltak az ellenzéki összefogás árulói.

Forrás: 444.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.