Pesti Srácok

Mégis az atomhoz nyúlhatnak a német zöldek

Mégis az atomhoz nyúlhatnak a német zöldek

Érdekesen fogják fel a környezetvédelmet a német zöldpolitikusok: a kevésbé szennyező nukleáris energia rossz, a rendkívül szennyező szén az jó, a közepesen szennyező gáz az nagyon rossz, mert orosz. Ebből az elhibázott klímapolitikából azonban lassan az következik, hogy csődbe kergetik a saját gazdaságukat, sőt, már népfelkeléstől tartanak, így le kell nyelniük a békét, és lassan mégis visszatérhetnek a nemrégiben főellenségnek kikiáltott atomerőművekhez.

A német kormány fontolóra veszi, hogy elhalassza az ország három megmaradt atomerőművének bezárását – erről beszélt a minap Olaf Scholz kancellár. A kormány eddigi lépéseivel ellentétes terv hátterében az áll, hogy Berlin attól tart, gázhiány léphet fel az országban a télen, ha Moszkva teljesen elzárja a csapokat az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat 1 vezetéken – írja a Magyar Nemzet.

– tette hozzá a szociáldemokrata kancellár. A zöldpárti gazdasági miniszter, Robert Habeck most egy új stressztesztet rendelt el Németország energetikai infrastruktúrájára vonatkozóan, miután egy korábbi értékeléssel arra a következtetésre jutott, hogy az ország energiaellátása nem kerül veszélybe a télen, ezért nem lesz szükség az atomerőművekre.

PestiSracok facebook image

– nyilatkozta a kormány szóvivője azzal kapcsolatban, mi lesz az ország még működő atomerőműveinek sorsa. A visszatérés az atomenergiához óriási fordulatot jelentene a német politikában, ugyanis a korábbi Merkel-kormány 2011-ben, a fukusimai atomkatasztrófa után döntött úgy, hogy Németország tizenhét még működő atomerőművéből hetet azonnal bezár. A mostani kormánykoalíció pedig az úgynevezett zöldátmenet (Energiewende) részeként az idei év végéig az összes továbbit működésképtelenné teszi. A három erőművet először az 1980-as évek közepén helyezték üzembe, ezek tehát közel négy évtizeden át láttak el elektromos árammal több millió német háztartást.

A szociáldemokratákból (SPD), a liberálisokból (FDP) és a Zöldekből álló kormánykoalícióban ugyanakkor nem mindenki lelkesedik azért az ötletért, hogy az orosz gáz egyik alternatívája legyen az atomenergia. – jelentette ki Annalena Baerbock. A zöldpárti külügyminiszter a kancellár szavaival ellentétben semmi okát nem látja annak, hogy meghosszabbítsák az utolsó három németországi atomerőmű működését. A politikus úgy véli, hogy az atomenergia év végéig tartó végleges kivezetése a helyes lépés a jelenleg ismert tények alapján és tekintettel arra, hogy mi a kormánykoalíció feladata. Másképp vélekedik azonban Ricarda Lang, a Zöldek társelnöke, aki szerint korábbi energetikai intézkedéseknek kell újra napirendre kerülniük, ha gázhiány lépne fel a télen. A Zöldek tehát még akár áldásukat is adhatják az atomenergiára. Jens Spahn, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa szerint az egyik megoldás az ügyben egy nemzeti kompromisszum lehet, amely több különböző témát is magába foglalhat. – ismertette a politikus, aki szerint inkább a Zöldeken múlik egy ilyen megállapodás. Az ökopártiak már régóta szorgalmazzák a sebességkorlátozás bevezetését a környezetvédelem miatt, a kérdés azonban az ukrajnai háború okozta energiaválság miatt most még aktuálisabb. A Trend-Tacho közvélemény-kutató felmérése szerint a németek a megemelkedett üzemanyagárak miatt már most is kevésbé nyomják a gázt, vagyis a szokásosnál lassabban közlekednek. – A sebességkorlátozásnak nincs jelentős hatása a gáz megtakarítására nézve, így ez a vita elvonja a figyelmet a valódi problémáról – tudatta véleményét az FDP alelnöke, Wolfgang Kubicki.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/AFP
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.