Pesti Srácok

Navracsics Tibor azt reméli, hogy ősszel megszületik a megállapodás Brüsszellel

Navracsics Tibor azt reméli, hogy ősszel megszületik a megállapodás Brüsszellel

Ha a kormány visszavonná a gyermekvédelmi törvényt, nyilvánvalóan megszűnne a kötelezettszegési eljárás Magyarországgal szemben – mondta a Mandinernek adott interjújában az uniós források felhasználásáért és területfejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter, hozzátéve, hogy nem tartja reménytelennek az ügyünket, csak a megfelelő érveket kell felsorakoztatni. Navracsics Tibor továbbá kitért arra is, hogy Brüsszellel egy árnyaltabb kommunikációra van szükség, de szó volt arról is, hogy mivel a magyar kormány kompromisszumkész, közel vannak a megállapodáshoz az unióval, bár a baloldalon vannak, akik még azt is megakadályoznák, hogy egyáltalán tárgyalások lehessenek a két fél között.

A beszélgetés elején szó volt arról, hogy a magyar kormány négy területen fogadta el az Európai Bizottság álláspontját, annak érdekében, hogy végre kifizesse az EU a nekünk járó pénzeket. Navracsics szerint ez azért jó, mert a kompromisszum akkor működik, ha mindkét fél enged, bár egyelőre nem tudni, hogy a bizottság elfogadja-e a kormány javaslatát.

Mindenesetre a miniszter elárulta, hogy nem volt nehéz meggyőzni Orbán Viktort arról, hogy alkudozzon Brüsszellel, hiszen a miniszterelnök a kompromisszumok híve. Az európai ügyészséghez viszont egyelőre az EB-nek benyújtott javaslataink miatt nem csatlakozunk, de Navracsics nem zárja ki, hogy ezt egyszer mégis megtörténhet. Az azonban, hogy az EB elfogadja-e a kormány javaslatát, három tárgyaláson múlik. Van ugyanis egy jogállamisági eljárás, amire a kormány az észrevételeit már elküldte válaszában, de ezt még vizsgálják Brüsszelben. Ezen túl pedig egy másik tárgyalás az operatív programok finanszírozásáról szól, de itt az álláspontok már közel vannak, továbbá az újjáépítési alapról is folynak tárgyalások, amik szintén jól haladnak. A miniszter reméli, látják majd a tárgyalópartnerek, hogy a kormány valóban a megállapodásra törekszik, és ha elfogadják a javaslatokat akkor ősszel megszülethet a döntés.

Ha visszalépnénk a gyermekvédelmi törvénytől, megszünne a kötelezettszegési eljárás

PestiSracok facebook image

Navracsics szerint a gyermekvédelmi törvény miatt indult kötelezettszegési eljárás hazánkkal szemben, de nem tartja reménytelennek, hogy az érveket felsorakoztatva nyerhetünk.

– emelte ki. A tárgyalások egyébként azért lassultak le, mert az Európai Parlament balszárnya erre törekszik; ők nem akarják, hogy a kormánnyal egyáltalán szóba álljon Brüsszel. A lengyelek azonban mégis megkapják a pénzüket, pedig ellenük is indult hetes cikkely szerinti eljárás. Navracsics Tibor viszont elmondta, hogy a lengyelek esetében pontról pontra tudja, mit kérjen azért, hogy hozzáférhessenek az uniós forrásokhoz; ilyen például a bírósági fegyelmi kamara megszüntetése. Magyarországgal szemben viszont inkább politikai kifogásokat emlegetnek, például a korrupcióval, illetve a közbeszerzésekkel kapcsolatban. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ellenünk nem az Európai Bizottság indította az eljárást, hanem az Európai Parlament a Sargentini-jelentés alapján. Kiemelte továbbá, hogy a Magyarországgal szembeni vádak enyhébbek, mint a lengyelek esetében, ám éppen ez okozza a helyzetünk nehézségét.

Árnyaltabb kommunikációra van szükség Brüsszellel

A miniszter saját szerepével kapcsolatban elmondta, hogy ő alapvetően egy békés típus és örül neki, hogy erre a mostani szerepre felkérte őt Orbán Viktor, mert úgy látja, hogy Brüsszellel egy árnyaltabb kommunikáció szükséges. Meg kell velük ugyanis értetni, hogy mi nem a pálya széléről kiabálunk be, mi is tagok vagyunk, együtt akarunk működni velük. Egy tizes skálán az EB-ben Navracsics szerint a megítélésünk ötös. Mint fogalmazott:

Az Európai Néppártban viszont sokkal rosszabb a helyzetünk, de ennek ellenére valamilyen kommunikációs csatornának lennie kell Európa legnagyobb pártszövetsége és Magyarország legnagyobb pártja között.

– jegyezte meg, hozzátéve: lát még reményt arra, hogy visszakerüljünk a néppártba.

Bővül az agglomeráció

Navracsics Tibor nemrég Karácsony Gergellyel tárgyalt a fővárossal kapcsolatban, és elmondta, hogy azon fog dolgozni, hogy felgyorsuljon Budapest és az agglomeráció fejlesztése. Koordinációs tanács létrehozásán gondolkodnak. Elmondta továbbá, hogy a fővárost nem lehet a közigazgatási határokon belüli szigetként értelmezni, és kiemelte, hogy lassan azzal a gondolattal is meg kell barátkoznunk, hogy a Tatabánya­–Székesfehérvár–Kecskemét–Hatvan-körgyűrűn lévő és azon belüli települések is összefonódnak a fővárossal. Mivel Lázár János építésügyi és beruházási miniszter lett, vele is szorosan együtt kell működnie Navracsicsnak, de elmondása szerint kiváló a kapcsolatuk és nagyon tehetséges politikusnak tartja Lázárt.

Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.