Pesti Srácok

Nézőpont: a magyarok a legelégedettebbek a kormányukkal Közép-Európában

null

A Nézőpont Intézet legújabb felmérés szerint hazánkban hatvanegy százalék azok aránya, akik a legnagyobb arányban elégedettek kormányuk teljesítményével. Mint írják, a választási győzelmek mértékénél is nagyobb elégedettség azt bizonyítja, hogy a politikai stabilitás érték.

Magyarországon és Szerbiában a legmagasabb a kormányzati munkával való elégedettség – derül ki a Nézőpont Intézet május–júniusban készített, tizenkét országot vizsgáló közép-európai kutatásából. Hazánkban 61 százalék, Szerbiában 60 százalék azok aránya, akik a legnagyobb arányban elégedettek kormányuk teljesítményével, míg az elégedetlenek aránya egyaránt 33 százalék volt. Az intézet emlékeztetett: mindkét országban április 3-án tartottak választásokat. A Fidesz–KDNP történelmi győzelmet aratott, és a friss felhatalmazással élve is válságállónak tűnik a magyarok kormányzattal való elégedettsége. Szerbiában az egy napon tartott államfő- és parlamenti választáson szintén a hivatalban lévő elnök, Aleksandar Vučić, illetve az addig kormányzó Szerb Haladó Párt győzedelmeskedett. A választási győzelmek mértékénél is nagyobb elégedettség azt bizonyítja, hogy a politikai stabilitás érték – idézte a Nézőpont Intézetet a Magyar Nemzet.

Magasan a térségi átlag felett. Forrás: Nézőpont

A többi ország példája viszont azt mutatja, hogy ez a stabilitás korántsem magától értetődő. Ausztriában már kismértékben, de többségben vannak az elégedetlenek: az osztrákok 46 százaléka elégedett, 52 százaléka viszont elégedetlen kormánya teljesítményével. Az energiahiányról szóló közbeszéd és Kurz kancellár bukásának máig ható botrányai alighanem éreztetik hatásukat. Montenegróban a kormányzat elégedettségi indexe hasonló az osztrákéhoz, 43 százalék volt az elégedettek és 54 százalék az elégedetlenek aránya. Ugyanebbe a körbe, a negyven százalék körüli elégedettséget felmutató táborba tartozik Csehország is. A lengyeleknek mindössze negyede, 25 százaléka volt elégedett és kétharmada (67 százalék) elégedetlen a Morawiecki-kormány munkájával. Ez magyarázza azt a tényt, hogy a hagyományosan oroszellenes lengyelek körében a lengyel kormány nem folytathat pragmatikus politikát, amelyet ellenzéke azonnal kihasználna vele szemben. A szlovénoknak szintén közel negyede volt elégedett, és közel háromnegyede elégedetlen a Janša-kormánnyal, amelyet éppen az adatfelvétel ideje alatt váltott az új Golob-kormány. A legelégedetlenebb országok sorában volt Románia, ahol a lakosság mindössze 26 százaléka jelezte elégedettségét kormánya munkájával szemben, de még ezen az eredményen is túltett a régió sereghajtója, Szlovákia, ahol csupán 24 százalékos volt az elégedettség – tájékoztatott a Nézőpont Intézet.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.