Pesti Srácok

Orbán Viktor Romániában is népszerű

Orbán Viktor Romániában is népszerű

Tízből hatan inkább pozitívan vélekednek a magyar kormányfőről, és mindössze 30 százalék ítéli meg személyét inkább negatívan Romániában. Mindez a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából derül ki, amely ezer fő telefonos megkérdezésével készült és a 18 évesnél idősebb lakosságra reprezentatív nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A Nézőpont Intézet kutatása a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható.

Az adatok alapján elmondható, hogy az elmúlt egy évben jelentősen javult Orbán Viktor romániai megítélése, egyértelműen népszerű politikussá vált a háborús és energiaválság ideje alatt. Idén már több mint kétszer annyian kedvelik Orbán Viktort Romániában, mint egy évvel korábban, 2020-hoz képest pedig több mint háromszorosára emelkedett a magyar kormányfő népszerűsége.

A Nézőpont Intézet felmérése azt is megmutatja, hogy délkeleti szomszédunknál minden társadalmi csoportban többen vannak azok, akik körében népszerű a magyar miniszterelnök, mint akik körében népszerűtlen - írja a lap. Az intézet szerint már tavaly érezhető volt a pozitív változás Orbán Viktor romániai megítélésében: akkor tíz százalékponttal többen vélekedtek személyéről pozitívan, mint 2020-ban, amikor még csak 17 százaléknyian.

PestiSracok facebook image

- hívja fel a figyelmet a Nézőpont Intézet.

- mutat rá az intézet.

A magyar közvéleményt alighanem meglepő pozitív fordulat mögött a kormány Romániában is ismert népszerű intézkedéseit lehet sejteni, amelyekhez hasonlót délkeleti szomszédunk kormánya nem fogadott el. Orbán Viktor 2021 novemberében jelentette be a 480 forintos benzinárstopot, amely a magyar forgalmi engedéllyel rendelkező autósokra a ma is érvényes.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Veres Nándor/MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."