Pesti Srácok

Szétesett a szlovák kormány

null

Igor Matovic pénzügyminiszter, korábbi miniszterelnök személye robbantotta ki a vitát, ami végül odáig fajult, hogy a SaS párt vezetése a kormánykoalíció felmondása mellett döntött - írja a ma7.sk.

Ennek a kormánynak a legnagyobb problémája Igor Matovič, jelentette be a sajtótájékoztatón Richard Sulík, a SaS elnöke.
- mondta Sulík. Az SaS azt várja a koalíciós partnerétől, hogy legkésőbb augusztus 30-áig egy új koalíciós szerződéssel álljon elő, amely figyelembe veszi az új politikai valóságot, és amelyből egyértelmű lesz, hogy a kormánynak nem marad a tagja Igor Matovič. Amennyiben ez nem történik meg, az SaS miniszterei beadják a lemondásukat, mondta Sulík.
– mondta Sulík, aki szerint a csúcspont az volt, hogy Kotlebáék szavazataival megtörték az elnöki vétót a családtámogatási csomaggal kapcsolatban. Szerinte Matovič mindenkivel konfliktusban áll, aki nem ért vele egyet.Az SaS az elkövetkező napokban tájékoztatja a miniszterelnököt arról, milyen feltételekkel hajlandó együttműködni az új koalícióban. Ha Igor Matovič „atombombái” folytatódnak, annak eredménye Sulík szerint az lesz, hogy Robert Fico visszatér a kormányba. Sulík szerint a koalíciós problémát Heger miniszterelnöknek kellene megoldania, így most rajta van a sor, hogy lépjen. A SaS számára elfogadhatatlan, hogy könyörögni kell Matovič pénzügyminiszternek a pedagógusbérek emeléséért ez lesz az egyik követelésük is, aminek benne kell lennie az új koalíciós szerződésben. Ha az OĽaNO Igor Matovič menesztéséért Richard Sulík lemondását követelné a gazdasági miniszteri posztról, Sulík szerint az SaS fontolóra venné a dolgot.

Forrás: ma7.sk; Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Kenzo Tribouillard

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.