Pesti Srácok

Vége: megbukott az olasz kormány

null

A Mario Draghi olasz kormányfő koalíciójához tartozó három párt bejelentette, hogy nem vesz részt a miniszterelnök által kért bizalmi szavazáson szerdán az olasz szenátusban, és ezzel gyakorlatilag véget vetettek a nemzeti egységkormánynak.

Mario Draghi így elveszítette koalíciója három fontos tagjának támogatását: a Silvio Berlusconi volt miniszterelnök vezette jobbközép Hajrá, Olaszországét (FI), a jobboldali Ligáét, amelyet Matteo Salvini vezet, továbbá az Öt Csillag Mozgalomét (M5S). Draghi korábban többször is kijelentette, hogy csak akkor marad a posztján, ha széles körű támogatást kap.

Frissítés: Mario Draghi megnyerte a bizalmi szavazást a felsőházban, a szenátusban szerdán, de a három fő koalíciós párt megtagadta a részvételt a szavazáson, amivel gyakorlatilag aláásta a kormány jövőjét. Az indítványban arra kérték a házat, hogy hagyja jóvá Draghinak azt a beszédét, amelyben a nap folyamán egyebek között egységet követelt koalíciós szövetségeseitől. A szavazás során 95-en támogatták, 38-an ellene szavaztak. Több tucat szenátor azonban távol maradt a voksolástól.

Ez a helyzet azt jelentheti, hogy feloszlatják a parlamentet, és előrehozott választások várhatók, mivel Draghi elveszítette a koalíció három fontos tagjának támogatását: a Silvio Berlusconi volt miniszterelnök vezette jobbközép Hajrá, Olaszországét (FI), a jobboldali Ligáét, amelyet Matteo Salvini vezet, továbbá az Öt Csillag Mozgalomét (M5S).

PestiSracok facebook image

Az FI és a Liga törvényhozói nem vettek részt a szavazáson. Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) szenátorai szintén nem szavaztak, de az ülésteremben maradtak, nyilvánvalóan azért, hogy megakadályozzák a határozatképtelenséget.

Draghi nemzeti egységkormánya a múlt héten került válságba, miután a kormánykoalíció fontos részét képező M5S nem támogatta a kormányt egy rendeletről szóló bizalmi szavazáson. A miniszterelnök benyújtotta lemondását, de Sergio Mattarella államfő nem fogadta el, és felkérte a kormányfőt, hogy forduljon a parlamenthez, és mérje fel a politikai erőviszonyokat. Szerdán kora reggel a miniszterelnök azt mondta a szenátusban, hogy a végrehajtó hatalom számára "az egyetlen út" a "bizalmi paktum újjáépítése", amelyre alapult.

A kormánykoalíció jobbközép pártjai azonban - élükön a Ligával és a Hajrá, Olaszországgal - ezt gyakorlatilag elutasították, és felszólították Draghit, hogy alakítson új kormányt az M5S nélkül. Mario Draghi reggel azt mondta, hogy megpróbálja folytatni a nemzeti egységkormányzást, mivel nem hagyhatta figyelmen kívül a különböző szférákból - többek között az üzleti élet vezetőitől, az egyetemi dékánoktól és az önkéntes szövetségektől - érkező, őt maradásra felszólító hangokat.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.