Pesti Srácok

A NATO-főtitkár most éppen a szerb–koszovói konfliktus kapcsán emberkedik

A NATO-főtitkár most éppen a szerb–koszovói konfliktus kapcsán emberkedik

A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói nemzetközi békefenntartó haderő, a KFOR kész beavatkozni a régió stabilitásának bármilyen veszélyeztetése esetén – jelentette be szerdán Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, Aleksandar Vučić szerb elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Stoltenberg a Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd fontosságát hangsúlyozva kijelentette: a NATO koszovói jelenléte a stabilitást szolgálja.

fogalmazott a NATO-főtitkár. Stoltenberg hangsúlyozta: arra ösztönzi a két ország vezetőjét, hogy tanúsítsanak önuralmat a megbeszélés során és törekedjenek egymás álláspontjának megértésére.

PestiSracok facebook image

húzta alá. Kijelentette: noha a helyzet javult, minden fél, különösen a belgrádi és pristinai tisztségviselők felelőssége, hogy megakadályozzák az eszkalációt.

Aleksandar Vučić a sajtótájékoztatón azt mondta, nehéz tárgyalásokra számít a BelgrádPristina párbeszéd keretében, ugyanis mint fogalmazott "a felek szinte semmiben sem értenek egyet". Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a tárgyalók megtesznek mindent a megoldás érdekében.

fogalmazott Vučić, majd hozzátette: szeretnék megerősíteni az együttműködésüket, és el akarják kerülni az eszkaláció vagy a konfliktus mindenfajta lehetőségét.

Albin Kurti koszovói miniszterelnök, a NATO-főtitkárral közösen késő délután tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: országa keresi a NATO-tagság lehetőségét, amelynek megvalósulása nemcsak a régió, hanem az egész világ biztonságának és stabilitásának megerősítését szolgálná.

hangsúlyozta. Közölte továbbá, hogy Koszovó biztonsági és a védelmi szerveinek képzése a NATO sikere.

tette hozzá a koszovói miniszterelnök.

Jens Stoltenberg a sajtóértekezleten kiemelte: mindenfajta nézeteltérést párbeszéd útján kell rendezni.

tette hozzá.

A NATO-főtitkár azt megelőzően találkozott a szerb elnökkel és a koszovói miniszterelnökkel, hogy csütörtökön tartják az Európai Bizottság szervezésében a Szerbia és Koszovó kapcsolatának helyreállítását célzó úgynevezett BelgrádPristina párbeszéd ülését.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet. A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de 2018-ban meg is szakadtak, mert Koszovó százszázalékos vámot vezetett ki a Szerbiából és Bosznia-Hercegovinából érkező árukra. Az intézkedést később visszavonták. A kapcsolat rendezése mindkét fél számára azért is fontos, mert csak így tudják folytatni a megkezdett uniós integrációt.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/EFE/ZIPI

Ajánljuk még