Pesti Srácok

A német szocik egyelőre mégsem válnak meg a Putyin-barát egykori kancellártól

null

Egyelőre nem zárják ki a Német Szociáldemokrata Pártból (SPD) Gerhard Schröder volt kancellárt a Kremlhez fűződő viszonya miatt - döntött hétfőn a volt kancellár párttagságának ügyében első fokon eljáró testület.

Az SPD hannoveri regionális szervezetének döntőbizottsága szerint Gerhard Schröder orosz cégekben betöltött tisztségei nem sértik a párt alapszabályát, ezért nincs ok párttagságának megszüntetésére vagy fegyelmi intézkedésre. A határozat ellen két hétig lehet fellebbezni. A 17 pártszervezet által indított eljárás július közepén kezdődött. Gerhard Schröder nem jelent meg a testület előtt, és jogi képviselőt sem küldött.

Az SPD társelnöke, Lars Klingbeil a döntőbizottsági határozatot értékelő közleményében kiemelte, hogy a testület jogi alapon vizsgálta az ügyet, politikailag azonban nyilvánvaló, hogy Gerhard Schröder az orosz vezetéshez fűződő viszonya és Oroszország Ukrajna ellen indított háborújával kapcsolatos álláspontja miatt "elszigetelődött az SPD-ben".

Az orosz államfő, Vlagyimir Putyin barátjaként számon tartott volt kancellárt évek óta kritizálják pártjában az orosz kapcsolatai miatt. Az Ukrajna elleni háború kezdete óta a korábbinál is élesebbé váltak a bírálatok. Gerhard Schröder a nyomás hatására májusban megvált orosz vállalati tisztségeitől, de még a napokban is azt hangsúlyozta egy interjúban, hogy ugyan az orosz kormány "hibájának" tarja a háborút, de nem szakít Vlagyimir Putyinnal.

PestiSracok facebook image

Gerhard Schröder az SPD politikusaként és kancellárként - a szociáldemokraták és a Zöldek 1998-2005 közötti koalíciójának vezetőjeként - barátkozott össze Vlagyimir Putyinnal. Hivatali idejében egy 2004-es kijelentésével kellett leginkább megdöbbenést, amelyben úgy vélte, hogy az orosz elnök "kifogástalan demokrata".

Az elveszített 2005-ös szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után elvállalta az elnöki tisztséget az Oroszországot Németországgal Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat földgázvezeték-rendszer megépítésére alapított cég (Nord Stream AG) felügyelőbizottságában, 2017-ben pedig a többségi tulajdonos orosz állam javaslatára a Rosznyeft kőolaj-, és földgázipari társaság részvényesei választották meg ugyancsak felügyelőbizottsági elnöknek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.