Pesti Srácok

Az Iszlám Dzsihád elfogadta Egyiptom tűzszüneti feltételeit

null

Egyiptom átfogó és kölcsönös tűzszünetre szólította fel a feleket, az Iszlám Dzsihád elfogadta a feltételeket – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap este.

Egyiptom a felhívásban kijelenti, hogy "erőfeszítéseket tesz, és elkötelezett amellett, hogy kiszabadítsák" az Iszlám Dzsihád letartóztatott tagjait, Bassam al-Szaadit és Kalil Avadét, akiknek a szervezet szabadon engedését kéri. Muhamad al-Hindi, az Iszlám Dzsihád politikai szárnyának szóvivője megerősítette, hogy a szervezet egyetértett a gázai tűzszünetről szóló egyiptomi javaslattal, melyet helyi idő szerint 23:30-ra hirdettek meg. A tűzszünetre adott izraeli válaszról tanácskozáson dönt Jair Lapid miniszterelnök, melyet Beni Ganz védelmi miniszterrel és más magas rangú védelmi tisztviselőkkel tart vasárnap este Tel-Avivban, a hadsereg főhadiszállásán.

Előzőleg vasárnap délután Jaír Lapid miniszterelnök találkozott a dél-izraeli önkormányzati vezetőkkel, akiknek azt mondta, hogy Izrael elérte céljait három nap alatt az Iszlám Dzsihád elleni harcokban, és semmi haszna nincs a Hajnalhasadás hadművelet további folytatásának. Izrael pénteken – több mint egy év viszonylagos nyugalom után – indította meg Hajnalhasadás nevű hadműveletét a Gázai övezet iszlamista szervezetei ellen, mert azok megtorlással fenyegettek egyik magas rangú ciszjordániai tisztviselőjük, Besszám esz-Szaadi letartóztatása miatt. Az akcióban az izraeliek végeztek Tejszír al-Dzsabarival, az Iszlám Dzsihád észak-gázai parancsnokával, majd vasárnap Hálid Manszúrral, a déli rész katonai vezetőjével.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Alberto Valdes

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.