Pesti Srácok

Az Orbánt támadó főrabbi doktori disszertációjában plagizálhatott

null

Sokan bírálták Orbán Viktort a tusnádfürdői beszéde miatt, ami a nemzetközi sajtóban már úgy jött le, hogy a magyar miniszterelnök fajokról delirált. Az egyik leghangosabb bírálója Orbán Viktornak dr. Frölich Róbert volt, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, nyugalmazott dandártábornok és tábori rabbi, aki egy amerikai történész könyvéből másolt át részleteket a doktori dolgozatához.

Frölich még a CNN-nek is nyilatkozott arról, hogy Orbán beszéde óta félnek itthon a zsidók, mert olyat mondott a miniszterelnök, amiket már hallottak itt, Magyarországon, és annak gettó lett a vége. Orbán Viktor viszont legalább eredeti és saját beszédet mondott, Frölich doktorija viszont hemzseg a hivatkozatlan idézetektől, vagyis plagizálásoktól.

Frölich a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Karán írta a PhD-dolgozatát „Fegyveres konfliktusok a Szentföldön a XX. században” címmel, még 2005-ben. Témavezetője dr. Horváth Csaba alezredes volt, aki sajnos nem vette észre azokat a plágiumgyanús részeket, melyeket most viszont bárki megnézhet – ahogy a teljes dolgozatot is, az ugyanis online mindenki számára elérhető.

Az izraeli hadtörténetben jártasabb szakemberek – ahogy egy doktoriját a keresztesháborúk témájában író diáktól is elvárható – ismerik Howard M. Sachar „A history of Israel” című nagyívű művét.

PestiSracok facebook image

Sajnos magyarul nem elérhető a könyv, de Frölich minden bizonnyal ismerte, ugyanis szó szerint vett át belőle egész bekezdéseket!

Olyannyira tükörfordítás, hogy annak is feltűnik, akinek az angol nyelvtudása és szókincse nem túl bőséges. Persze semmi gond nem lenne ezzel, hiszen egy szakdolgozatban vagy doktori disszertációban lehetnek ilyen részek, de ha valaki nem hivatkozza le, az a sajátjaként állítja be a leírt gondolatokat, mondatokat, az bizony plagizálás.

Frölich egyébként persze megemlíti a könyvet, de nagyon „jótékonyan” bánik a forrásmegjelöléssel ennél a műnél, többnyire csak a bibliográfiában találkozhatunk vele, holott máshol nem rest az elvárt hivatkozásokat megtenni. Mármint azoknál a gondolatoknál, melyeket nem Howard könyvéből vett.

Bizonyíték nélkül ez azonban csak puszta rágalmazás lenne, ezért hozunk pár példát. Sajnos Howard könyvének archív változatában nincsenek oldalszámok, de szavakra, szövegrészekre bárki rákereshet, és hamar megtalálja az azzal messzemenőkig megegyező részeket Frölich dolgozatában is. Most csak néhány véletlenszerű bekezdést idézek, mert a cikk terjedelme ennyit enged, de ennél jóval több szó szerinti egyezés van, ezt bárki ellenőrizheti:

  • A zrínyis dolgozat 72. oldalán, a David Marcus tábornokról szóló bekezdés teljesen megegyezik a Sachar könyvében írottakkal, de a főrabbi nem hivatkozik rá.
  • Frölich így: „Egyetlen alternatíva maradt csupán. David Marcus ezredes, aki a West Pointon végzett, parancsnokként szolgált a Tel-Aviv-i utat felszabadítani szándékozó csapatoknál.”
  • Howard pedig: „A single alternative remained for opening the Jewish supply line. During the previous weeks, Colonel David Marcus, an American Jewish volunteer and West Point graduate.”
  • Frölich a '74-es legvéresebb maronita–palesztin konfliktusnál, amikor már Szíria is beavatkozott, sem jegyzi a forrást. Erről az eseménysorozatról a 113. oldalon ír, de sehol sem jelölte meg Sachart, holott a disszertációban írtak szó szerint megegyeznek a könyvben foglaltakkal.
  • A 74. oldalon szintén szó szerint fordítja az amerikai történész írását Abu-Agheila elfoglalásáról, és persze – gondolom már kitalálták – forrás nélkül.
  • Frölich dolgozatának 119. és 120. oldalai pedig ugyancsak tökéletesen megegyeznek Howard M. Sachar könyvének ugyanezen eseményeket, azaz a Saron, Begin és Arafat közti tűzszünetet és az ezt közvetlenül megelőző harcokat taglaló fejezetével.

Hangsúlyozom, hogy ezek csak a teljesség igénye nélkül kiszemezgetett bekezdések, ennél jóval több plágiumgyanús részt találtunk, de mindet citálni hely hiányában nem lehet.

Doktori dolgozatot nem illik hamisítani, úgyhogy a Mazsihisz, ha következetes akar maradni, vizsgálatot indít Frölich ellen. Már csak azért is, mert – micsoda véletlen – a kormánnyal jó kapcsolatot ápoló Róna Tamás rabbit éppen plagizálás miatt menesztették két éve.

Forrás: Kontra.hu, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.