Pesti Srácok

Elérte a fatva a Sátáni versek íróját – Életveszélyesen megsebesítették Salman Rushdie-t

Elérte a fatva a Sátáni versek íróját – Életveszélyesen megsebesítették Salman Rushdie-t

Pénteken egy pódiumbeszélgetésen nagy létszámú közönség előtt késelték meg Salman Rushdie-t. Az írót jelenleg lélegeztetőgépen tartják. Az indiai származású szerző ellen még 1989-ben mondtak ki fatvát, vagyis halálos ítéletet Sátáni versek című, iszlámkritikus könyvéért,. 2012-ben egy iráni félállami vallásos alapítvány több mint hárommillió dolláros vérdíjat tűzött ki rá.

Rushdie-t a fején és a hasán érték a késszúrások, az AP hírügynökség helyszínen tartózkodó riportere 10–15 szúrásról számolt be. A 75 éves írót máj-, ideg- és szemsérülésekkel vitték kórházba, egyik szemét valószínűleg el fogja veszíteni – közölte Andrew Wylie, Rushdie ügynöke. Az incidens után az író segítségére siető orvos a sajtónak azt nyilatkozta, hogy megítélése szerint a sérülések komolyak, de Rushdie felépülhet belőlük. A rendőrség azonosította a támadót Hadi Matar, egy New Jersey államban élő 24 éves férfi személyében. Tettének indítékát egyelőre nem közölték. A támadásban megsérült a pódiumbeszélgetés moderátora, Henry Reese is. Őt arcsérülésekkel látták el, de nem sokkal később kiengedték a kórházból. A New York-i pódiumbeszélgetés témája az Egyesült Államok szerepe volt az üldöztetés elől menekülő írók támogatásában.

Salman Rushdie-ra 1989-ben Irán egykori vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah iszlám halálos ítéletet, fatvát mondott ki az egy évvel korábban megjelent, Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, évekig bujkálnia kellett. Az iráni állam évek óta próbálja távol tartani magát a Rushdie elleni fatvával összefüggő ügyektől, de az író változatlanul ellenségnek számít az országban; egy félállami vallásos alapítvány 2012-ben 2,8 millióról 3,3 millió dollárra emelte a vérdíjat. A Sátáni versek fülszövege szerint arról szól, hogy a jó és rossz édes útitársak, elválaszthatatlan kebelbarátok, hogy a világ nem fekete-fehér, igen-nem, valamint arról is, hogy ha létezik pokol, tömve van Isten nevében acsarkodó, gyilkos indulatú fanatikusokkal.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Joshua Goodman

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.