Pesti Srácok

Ennyire független a New York Times: már el is kezdték a házkutatásra épített Trump-ellenes kampányt

null

Nincs hálózat, a New York Times független, mi pedig mindig Eurázsiával álltunk háborúban. Alighogy a demokraták elrendelték a legnagyobb politikai ellenfelük elleni teljes pályás támadást a "szabad sajtó" be is szállt az amerikai baloldal kampányába, és a New York Times komoly tényfeltáró munkával már be is jelentette, hogy Trump ügyvédje hazudott, hiszen júniusban aláírt egy nyilatkozatot, amelyben az áll, hogy a volt elnök Mar-a-Lago-i rezidenciáján tárolt összes titkosított dokumentumot visszajuttatták a kormánynak, arról nem számoltak be, hogy ők, mint sehová be nem kötött újságírók honnan jutnak hozzá ilyen információkhoz.

A nyilatkozatot azután írták alá, hogy Jay Bratt, az amerikai igazságügyi minisztérium egyik magas rangú nemzetbiztonsági tisztségviselője Trumpnál járt június 3-án - értesült a lap, nyilván teljesen nyilvános, nem titkosított állami forrásokból. A látogatás során Bratt találkozott Trump két jogászával, hogy megbeszéljék a titkosított információk kezelésének részleteit. Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) augusztus 8-án előre be nem jelentett házkutatást tartott Trump rezidenciáján. Hivatalban lévő vagy volt államfő esetében korábban soha nem fordult elő hasonló az Egyesült Államok történetében.

A nyomozók több doboznyi iratot foglaltak le. Ezek között szerepelnek minősített iratok, köztük szigorúan titkos, titkos és bizalmas jelzésű dokumentumok, úgynevezett TS/SCI (Top Secret/Sensitive Information) jelölésű iratok. Donald Trump és csapata vitatja az iratok minősített voltát, arra hivatkozva, hogy a volt elnök a hivatalából történt távozása előtt feloldotta azok minősítését. Trump ellen a kémtörvény megsértésének gyanújával indítottak nyomozást. Érdekesség, hogy hasonló eljárás nem indult Hillary Clinton ellen, akinek több száz szigorúan titkos e-mailje került nyilvánosságra, vagy éppen "veszett el" attól függően, hogy éppen mi volt az amerikai baloldal érdeke (a szerk.) A volt elnök szombaton azt írta az általa létrehozott közösségi oldalon, a Truth Socialon, hogy az igazság az ő oldalán áll. Taylor Budowich, Trump egyik szóvivője közleményben bírálta az FBI példátlan és szükségtelen razziáját, amely szerinte a demokraták újabb boszorkányüldözésének része.

Forrás: MTI; Fotó: news10.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.