Pesti Srácok

Felmentették az OMSZ vezetőit

null

Palkovics László technológiai és ipari miniszter azonnali hatállyal felmentette az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökét és a szervezet szakmai elnökhelyettesét.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a szervezet irányítási jogát gyakorló Palkovics László augusztus 22-ével mentette fel Radics Kornéliát és Horváth Gyulát. Az új vezetők személyéről a későbbiekben születik döntés – szól a szűkszavú közlemény.

A vezetők felmentése minden bizonnyal az augusztus 20-ai, utólag tévesnek bizonyult előrejelzéseknek a következménye. A szervezők az OMSZ-t tették felelőssé a tűzijáték elhalasztása miatt, miután a meteorológiai szolgálat még délután is azt közölte 80 százalék esély van arra, hogy este 9-re felhőszakadás várható. A jóslás tudományában pedig benne van a hiba, a 20 százalék jött be, kellemes, késő nyári estét élhettek át a budapestiek mindennemű tűzijátéktól mentesen.

Az OMSZ vezetői joggal érezhetik úgy, hogy most volt rajtuk sapka. 2006-ban a figyelmeztetéseik ellenére tartották meg a tűzijátékot – az ismert következményekkel. Most pedig, a figyelmeztetésekkel összhangban, lefújták azt.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.