Pesti Srácok

Fidesz: a baloldallal se ingyenes tankönyvek, se családtámogatások nem lennének

Fidesz: a baloldallal se ingyenes tankönyvek, se családtámogatások nem lennének

A DK politikusai teljes mértékben elfejtették, hogy ők is voltak kormányon. Legalábbis erre következtethetünk abból, hogy minden egyes megnyilvánulásukban olyasvalamit kérnek számon a Fideszen, amit a Gyurcsány-korszakban tettek tönkre. A kormánypártnak újabb közleményben kellett emlékeztetnie a DK-t, hogy milyen is volt az ország az ő kezük alatt.

A kormánypárt a szerdai közleményében kiemelte: álságos, amit Gyurcsányék művelnek, hiszen kormányzásuk alatt folyton sanyargatták a családokat, és ha rajtuk múlna, se ingyenes tankönyvek, se családtámogatások nem lennének. Hangsúlyozták: "a Gyurcsány–Bajnai-korszak" idején a legnagyobb terhet a tankönyvek beszerzése jelentette iskolakezdéskor. Ezt a Fidesz–KDNP-kormány ingyenessé tette, és ennek köszönhetően több tízezer forintos kiadás alól mentesülnek az iskoláskorú gyermekeket nevelő családok. A Fidesz szerint sajnálatos, hogy "a baloldalra még a mostani háborús időkben sem lehet számítani, Brüsszelben és itthon is azon dolgoznak, hogy megfúrjanak minden olyan intézkedést", amely az országot és a családokat védi.

– fogalmaztak.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.