Pesti Srácok

Kálmán Olga és a DK a rezsicsökkentésről oktat

Kálmán Olga és a DK a rezsicsökkentésről oktat

Miután évekig hergelt a baloldal élén a Gyurcsány-párt a rezsicsökkentés ellen, most „dupla” áremelést vizionálnak, és követelik a kormánytól, hogy tartsa az eddig megszokott szinten a fogyasztói energiaárakat. Ennek a tudathasadásnak Kálmán Olga adott hangot, aki azt is elmagyarázta, hogyan is kellene ezt csinálni.

Elutasította a „dupla gázáremelést” keddi online sajtótájékoztatóján Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció frakciószóvivője, aki szerint „ebben a helyzetben nemhogy kétszer, de egyszer sem lenne szabad a kormánynak rezsit emelnie”. Arról beszélt: a Technológiai és Ipari Minisztérium közléséből az derült ki, hogy újabb áremelést hajt végre a kormány „a fűtési szezon felpörgésekor”, így a szeptemberben hétszeresére, 732 forintra emelt gázár októbertől 752 forint lesz. A most bejelentett és a korábbi rezsiemelések visszavonását sürgette Kálmán Olga, mondván, ezek az intézkedések a legsúlyosabb csapást jelentik a magyar családok számára, hiszen azok legfeljebb ötöde fér majd csak bele az „átlagfogyasztásnak hazudott” hatósági áras kvótába. Szerinte így sokakon eluralkodott már a rezsipánik.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.