Pesti Srácok

Kiáll az Ukrajnát elítélő jelentése mellett az Amnesty International

Kiáll az Ukrajnát elítélő jelentése mellett az Amnesty International

Az Amnesty International pénteken megvédte azt a jelentését, amelyben azzal vádolja Ukrajnát, hogy az ország az orosz invázió elleni védekezés során veszélyezteti saját civil lakossága életét. Az Amnesty 19 városban és településen történt incidenseket sorolt fel, amelyekben az ukrán erők a jelek szerint veszélybe sodorták a civileket azzal, hogy lakott területeken létesítettek bázisokat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök dühösen támadta a szervezetet a jelentés miatt, áldozathibáztatással vádolva azt. Egyúttal azt mondta:

A széles körű kritikára reagálva az Amnesty közölte, hogy teljes mértékben kiáll vádjai mellett.

PestiSracok facebook image

– mondta az Amnesty szóvivője a MailOnline-nak adott nyilatkozatában. A szervezet főtitkára, Agnès Callamard az AFP hírügynökségnek azt mondta, hogy az Amnesty teljes mértékben kiáll a kutatásai mellett.

– tette hozzá a főtitkár.

Forrás: Mandiner; Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.