Pesti Srácok

Kunhalmi Ágnes felelősséget érez a baloldalért, ezért indul az MSZP társelnöki pozíciójáért

Kunhalmi Ágnes felelősséget érez a baloldalért, ezért indul az MSZP társelnöki pozíciójáért

Kunhalmi döntésének oka, hogy felelősséget érez a közösségért és a baloldal jövőjéért és szeretne végre egy olyan időszakban elnökösködni, amikor nem készülnek választásra. Arról nem kívánt nyilatkozni, hogy ki lesz a férfi társelnöke a pártnak, azt majd az érintett bejelenti. Ujhelyi Istvánnal kapcsolatban pedig - aki korábban szintén jelentkezett a pozícióra, de visszalépett - elmondta: párttársa nem vette figyelembe azt a környezetet, amiben az ellenzéknek politizálnia kell, amikor azt mondta, hogy elhervadt a szegfű.

-jelentette ki Kunhalmi Ágnes az Indexnek adott interjújában, amihez azt is hozzátette, hogy egyelőre nem nevezné át a pártot. Az indulás miatt pedig azért döntött, mert

PestiSracok facebook image

Arról, hogy Tóth Bertalan lesz-e a társelnöke, nem kívánt nyilatkozni, hogy ki lesz az elnöktársa, majd az érintett bejelenti.

Ujhelyi István indulásával, majd a visszalépésével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott:

S bár az ellenzéki pártok többségében vezetőváltás történt a választási veszteség után és Kunhalminál is felmerült, hogy átadja a stafétát, az emberek azzal szólították le itt-ott, hogy folytatja-e. Kitért arra is, hogy

Az MSZP tisztújítása szeptember elején indul és október 22-én zárul.

Forrás: Index, fotó: MTI

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.