Pesti Srácok

Lengyelország másfél ezer milliárd forint értékű segítséget nyújtott eddig Ukrajnának

Lengyelország másfél ezer milliárd forint értékű segítséget nyújtott eddig Ukrajnának

Lengyelország másfél ezer milliárd forint értékű segítséget nyújtott Ukrajnának a háború kirobbanása óta - derül ki Michal Dworczyknak, a varsói kormányfői hivatal főnökének hétfőn megjelent interjújából.

A lengyel társadalom "rendkívüli szolidaritással viseltetik Ukrajna iránt" - jelentette ki Dworczyk a lengyel közszolgálati rádióban. Hivatkozva a rendelkezésére álló elemzésekre, elmondta: a lengyelek által az ukrajnai háború február 24-ei kitörése óta egyéni szinten, jótékonysági kezdeményezések keretében nyújtott támogatás több mint 10 milliárd zloty (854,3 milliárd forint).

A kormányzati pénzalapokból nyújtott támogatásról a tisztségviselő azt mondta: ezt részben az ukránok lengyelországi megsegítésére fordítják, részben pedig Ukrajnába továbbítják. Az utóbbi támogatás legnagyobb részét a katonai szállítmányok teszik ki, ezek értéke meghaladja a hét milliárd zlotyt (598 milliárd forintot).

Aláhúzta: a katonai segítségnyújtás "nemcsak a keleti szomszédország iránti szolidaritás jele", hanem stratégiailag is fontos, mivel Lengyelország biztonságát növeli. Korábbi közlések szerint Lengyelország eddig egyebek mellett több mint kétszáz T-72 típusú harckocsit küldött Ukrajnába, valamint odaszállította ennek korszerűsített, Pt-91 Twardy típusú változatát is.

PestiSracok facebook image

Dworczyk a múlt heti kijevi látogatása során az ukrajnai háborús árváknak és az orosz fogságból kiszabadult nőknek szánt, mintegy nyolcmillió zlotys (683 millió forint) alap létrehozását is bejelentette. A lengyel-ukrán származású Boldog Klemens Szeptyckiről elnevezett alapból évente 1,6 ezer árvának fizethetnek ki havi mintegy ötezer hrivnyát (53,7 ezer forint). Az orosz fogságban traumát szenvedett nők pedig 80 ezer hrivnyát (860 ezer forint) érő egyszeri támogatásban részesülhetnek, és pszichológiai segítséget, utókezelést is biztosítanak nekik.

A Világ Igaza címmel kitüntetett Klemens Szeptycki görögkatolikus szerzetes a második világháború során ukrajnai zsidó gyermekeket mentett. 1947-ben halt meg a szovjet Belügyi Népbiztosság (NKVD) börtönében.

MTI

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.