Pesti Srácok

Lövéseket hallottak éjjel Horgosnál

null

Szerdáról csütörtökre virradóra, éjjel egy óra tájban több lövést is lehetett hallani Horgoson. Erről több helybéli is beszámolt a közösségi oldalakon. Nem ez az első ilyen eset.

Az egyik polgár beszámolója szerint 0:49-kor lövések hallatszottak a határ felől, méghozzá gépfegyverből, sorozatosan. Többen is megerősítették, hogy ők is hallották a gépfegyverkattogást. Nem ez az első alkalom, hogy Horgosnál is lövöldözés hallatszik a határzónából. Két hete a magyarkanizsai városházán megtartott sajtótájékoztatón hivatalosan is elhangzott, hogy gyakran találni fegyvereket Horgosnál, illetve, hogy akkor becslések szerint 1200 migráns tartózkodott a falu különböző részein. Legutóbb kedd reggel volt rendőrségi akció a Horgos 2 átkelő mellett, amikor le is zárták az átkelőt egy rövid időre, amíg a hatóságok begyűjtötték az ott lévő sátortáborból, illetve a környező búvóhelyekről a migránsokat. A hivatalos közlemény szerint akkor 314 személyt vittek el a befogadóközpontokba. A nagykikindai rendőrigazgatóság közleményében kedden azt ígérte, hogy folytatják az ilyen akciókat, hogy megőrizzék a közbiztonságot.

Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: Matt Cardy/Getty Images

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.