horgos
Zila János: a határvédelmi rendszernek köszönhető, hogy nem Magyarországon lövöldöztek a migránsbandák
A határvédelmi rendszernek köszönhető, hogy nem Magyarországon lövöldöztek a migránsbandák tagjai péntek hajnalban, hanem Szerbiában, a magyar határhoz közeli Horgoson – jelentette ki az Alapjogokért Központ elemzője az M1 aktuális csatorna esti híradójában.Afgán embercsempész bandák lőnek Délvidéken, hárman meghaltak, hárman megsérültek (Videóval)
Este 11 óra óta, kisebb megszakítással folyamatos a tűzharc a déli határ szerb oldalán, a magyarlakta települések szomszédságában. Palics mellett, a tőzegbányánál két tálib csoport csapott össze. Négy órán át lőttek mindennel: pisztolyokkal, sorozatlövő fegyverekkel, gépfegyverekkel és három kézigránát is robbant. A jelenlegi információk szerint itt nincs áldozat. Nem úgy, mint Horgosnál... A Szelevényi-erdőben hajnali 2 órától szóltak a fegyverek. A rendőrségi akcióban részt vevő forrásunktól úgy tudjuk, itt is afgán embercsempészek lőttek, ezúttal nem egymásra, hanem szír és marokkói migránsokra, akik fizetés nélkül akartak áthaladni a bandák által uralt területen a kerítés felé. Két szír és egy marokkói férfi életét veszítette, hárman pedig megsérültek.Migránsbandák háborúztak, hárman meghaltak Horgosnál
Legalább három migráns meghalt, egy pedig megsebesült abban a lövöldözésben, amely péntek hajnalban tört ki migránsbandák között a magyar határ melletti Horgos külterületén – erősítette meg a rendőrség a szerbiai közszolgálati televízió értesülését.Az AKTA – Terrorizmus árnyékában élni, avagy lövöldözések és robbantások a Délvidéken
Aki biztonságos országban él, elképzelni sem tudja, mit él át az, akinek idegen hordák tarolják le a kertjét, a földjeit, rontanak be az udvarára, házába gyakorlatilag bármikor. Az nem tudja elképzelni, milyen, amikor tíz–húsz méterre a házától gépfegyverek szólnak, ha a házára kézigránátot dobnak és hiába hívja a rendőrséget, senki sem védi meg. Ha egyszerűen nincs megoldás... Itt, Magyarországon zs-kategóriás akciófilm jelenetének tűnik mindaz, ami a déli határkerítéstől egy kilométerre a rögvalóság. Rettegés, kilátástalanság, teljes kiszolgáltatottság a kisebbségi lét elnyomásának súlya alatt. A Horgoson, Palicson, Hajdújáráson vagy a Makkhetesen élő maroknyi magyarság soha nem volt még olyan egyedül, mint most, amikor már nem pusztán illegális migránsok, hanem afgán és észak-afrikai terrorista, embercsempész bandák háborúznak közvetlenül mellettük, lőnek, robbantanak, szórják a gránátokat ott, ahol napokon belül gyermeket kellene iskolába vinni.Újabb akciók a déli határ közelében - Két migránst terrorizmus gyanúja miatt őrizetbe vettek Szabadkán
Újabb különleges műveletet hajtottak végre a szerb hatóságok a horgosi lövöldözést követő nagyszabású rendőri akció után. Ezúttal Szabadkán illetve annak környékén - tehát alig néhány kilométerre a magyar határtól gyűjtöttek be mintegy 109 illegális migránst a hatóság emberei. Közülük huszonöten biztonsági kockázatot jelenthetnek, két őrizetbe vett afgán bevándorlót pedig terrorizmus gyanúja miatt köröztek a francia hatóságok - tudta meg délvidéki forrásból a PestiSràcok.hu.Elfogy a magyar, de illegális migráns ezrével van a Délvidéken (Videó)
Egyre kevesebb a magyar szó és egyre több az üres ház a Vajdaság határ menti településein, bezzeg illegális migránsok százával tanyáztak még nemrég – egészen a horgosi lövöldözésig – az elhagyatott régi majorokban, tanyákon. Itt, a déli határ mentén, a délszláv háború után most az elképesztő erejű migrációs nyomás az, ami miatt menekülnek a magyarok. Azokon a településeken, ahol néhány éve éve még 80 százalék volt a magyarság aránya, mára jó, ha 20 maradt. Bezzeg koszovói romából néhány kis faluban több tucat akad – hogy miként is kerültek ide, a magyarok elhagyott otthonaiba, az egy másik történet.Migránsterror Horgoson I. - Bemutatjuk a lövöldözést élőben közvetítő helyi önvédelmi csoportot és a visszaszivárgó marokkóiakat (videó)
Füssy Angéla felkereste azt az asszonyt, aki az önvédelemre szervezkedő horgosaik vezetője és a szószólója lett, s aki (arcának kitakarását kérve) felelevenítette a PestiSrácok.hu stábjának a múlt heti migránscsata részleteit, melyben gépfegyverek is előkerültek a sokat szenvedett délvidéki község centrumában. Kolléganőnk ezúttal sem sokat teketóriázott: végigjárta a rivális bandák rejtekhelyeit, s egyikben meg is találta a pénteki razzia után máris visszaszivárgó marokkóiakat - ők magukra áldozatként tekintenek a konfliktusban. Riportunk első részében megszólalnak szemtanúk és a határ magyarországi oldaláról is értékeli Németh Ferenc szegedi önkormányzati képviselő a helyzet már ott is érezhető, drámai eldurvulását.Begyűjtötték a hatóságok Horgoson a migránsokat - a lövöldözések miatt több mint 600 embert vettek őrizetbe
Egész éjszakán át tartó rendőri, illetve katonai akcióban gyűjtötték be az illegális migránsokat Horgoson péntek reggelre. Bratislav Gašić belügyminiszter helyszíni sajtótájékoztatón jelentette be, hogy szavatolni fogják az emberek biztonságát a határ menti magyar faluban. A csütörtöki lövöldözésekkel 689 illegális bevándorlót vettek őrizetbe. Összességében 829 migránst gyűjtöttek be és szállítottak el a településről. A szerb belügyminisztérium közleménye szerint Belgrád Savski Venac és Stari Grad városnegyedeiben is elfogtak összehangolt akcióban 140 illegális migránst. A csomagokat kutyákkal vizsgálták át robbanóanyagok és lőfegyverek után kutatva. Arról nincs hír, hogy összesen mennyi fegyver került elő a csaknem ezer migránsnál. A horgosiak örülnek a kemény fellépésnek, de attól tartanak, hogy ezeket az embereket semmi se tartja vissza, mert tovább akarnak menni, ezért rövid időn belül vissza fognak jönni, hacsak nem lesznek rendszeresek a rendőri fellépések.Órákon át ropogtak a fegyverek Horgoson – Nem tűrnek tovább tétlenül a horgosiak
Több órán át tartott az illegális migránsok összecsapása Horgoson, a szerb–magyar határ menti településen. A Vajma vajdasági hírportál szerint a kora esti órákban a falu központjánál, az óvoda közelében dörrentek a lövések, késő este már a falu másik felében, a futballpálya felől lehetett fegyverropogást hallani. Előkerült egy térfigyelő kamera felvétele is, 18 óra után látni rajta egy csoportot, akik gépfegyverrel a kézben indulnak meg. Nem hivatalos információk szerint nagy mennyiségű rendőr érkezett Horgosra, több utcát lezártak és még 22 óra után is zajlott a rendőrségi akció.Ajánljuk még