horgos
Több ezer illegális migráns uralja a szerb-magyar határszakaszt (videóval)
"Honnan jöttetek és hova szeretnétek eljutni?" - kérdezem a melegítőben, papucsban Horgos főterén csattogó barnás bőrű fiatal férfit, aki három társa között a csoport hangadójának tűnik. A kommunikációs kísérlet angolul és németül is kudarcba fullad, majd a kezembe nyom egy fordító programot, illetve a több százezer forint értékű újabb típusú almás telefonkészülékén. "Marokkóból indultunk"- derül ki a fordítóba arabul pötyögött szöveg megfejtése. "Budapestre tartunk" - írja máris a következő mondatot, majd sebtében fel is kínál 2000 dollárt, ha a turistabuszunkkal átvisszük őket. Szemlátomást mehetne feljebb az ár, ha tárgyalnánk, de néhány perc után megérti, kár próbálkozni. Közben egyre nagyobb csoport vesz körül bennünket. A velünk lévő francia tolmáccsal egyszerűbbé válik a párbeszéd. Most már ők próbálnak pénzt kérni. Egyikük a csupasz talpát mutatja, sebekkel tele. Állítólag Belgrádtól gyalogolt egészen idáig. Olaszországba tartanak vagy Németországba és ott akarnak letelepedni, olasz vagy német feleséget találni. Horgoson, ebben a 4-5 ezer lelkes faluban éppen a minap tartottak lakossági fórumot, amit kvázi kiköveteltek a rettegésben élő helyiek. Hét éve élnek félelemben és a nyomás egyre fokozódik. Most olyan kétezer-ötszáz illegális migráns tanyázhat az üres épületekben és falu széli majorban, sátortáborokban.Lövéseket hallottak éjjel Horgosnál
Szerdáról csütörtökre virradóra, éjjel egy óra tájban több lövést is lehetett hallani Horgoson. Erről több helybéli is beszámolt a közösségi oldalakon. Nem ez az első ilyen eset.Irigylik a magyar határkerítést a Délvidéken lakók – szír, afgán és algériai migránscsoportok nyilatkoztak a PS-nek (PS-videó)
A PestiSrácok.hu stábja az elmúlt napokban a Vajdaságban járt, és bár a Kelebiánál összegyűlt migránsokkal már nem tudtunk találkozni, a határ szerb oldalán található településeket végigjárva mégis több csoport illegális bevándorlóval akadtunk össze. Algériai, afgán, szír és még ki tudja, honnan származó migránsok kisebb és nagyobb hordái járják a Délvidéket és próbálnak meg átjutni Magyarország területére, hogy onnan tovább mehessenek álmaik célja felé. A helyi, jórészt magyarlakta településeken nem örülnek az idegenek érkezésének, és megvan az igen sarkos véleményük a migrációról. Az illegális bevándorlók viszont azt nem értik, hogy papírok és úti okmányok nélkül vajon miért nem engedik át őket a magyar határon. A migránsok a magyar rendőrségre és határőrségre dühösek, akik megálljt parancsoltak a magyar-szerb határon az inváziónak. Stábunk csak és kizárólag fiatal, életerős férfiakkal találkozott: voltak olyanok, akik Algériából indultak, de nem a Földközi-tengeren próbáltak meg Franciaországba jutni, hanem elmentek Törökországba, és onnan a balkáni útvonalat követve kerülik meg tulajdonképpen Európát. Az mindenképpen közös volt a szír, afgán és algériai migránsokban, hogy mindegyikük azt mondta, nincs pénze, és azt sem értették, hogy miért nem járhatnak-kelhetnek idegen országokban úgy, hogy nincs náluk útlevél és semmilyen személyazonosságot igazoló irat. Vajon hogyan jutottak el pénz nélkül a magyar határig? A délvidéki határmenti településeken mellbevágóan szembesülhetünk azzal, hogy a határkerítés mitől védi meg az országot.Őrizetbe vettek egy terrorizmus miatt körözött török állampolgárt Horgosnál
Terrorizmus gyanújával őrizetbe vettek egy török állampolgárt a szerb rendőrök Horgosnál - tudatta szombaton a szerb rendőrség.Nem éheznek tovább a migránsok Horgosnál
Véget vetettek éhségsztrájkjuknak a szerb-magyar határ közelében, Horgosnál tiltakozó migránsok. A Belgrádból gyalog Horgosra vonult migránsok hat napja próbálták elérni, hogy Magyarország megnyissa előttük a határt.Éhségsztrájkolnak a migránsok a magyar határnál
"Ameddig a demonstráció csendes, nem alkalmazunk erőt, Szerbia nem tesz ilyet, de ezeknek az embereknek van választási lehetőségük" – fogalmazott Alexander Vulin szerb szociális miniszter a hírrel kapcsolatban, miszerint 130-150 migráns éhségsztrájkol a magyar határnál. Hozzátette, hogy Szerbia nem lesz "parkolója" azoknak, akik nem tudják folytatni útjukat.Horgos
Lassan kezdem megérteni Trianont, hogy miért veszítettünk mi akkorát ott. Valami ilyen van most körülöttünk megint: értetlenség, féltékenység, mély sötétség és rosszindulat. De mi - akik mindig a vártán vagyunk, vagy a végvárakon, vagy a Corvin-közben -, mást nem tehetünk: végezzük a dolgunkat.Ajánljuk még