Horgos

Hogy ki kapta be a horgost, nem tudom. Egy biztos, a népvándorlási hullám megakasztása, a magyar államhatárok elleni fegyveres támadás visszaverése, a magyar rendőrség, a TEK és különböző rendvédelmi erők helytállása, anélkül, hogy valaki meghalt volna, nos ez a történet nem csak a történelemkönyvekbe fog bevonulni, de hónapokig fogják elemezni a hátterét. Szögezzük le: Magyarországot ellenséges erők szerb területről megtámadták. Ez legutóbb 1956 október 23-án és november 4-én történt, amikor is a világ legnagyobb szárazföldi hadserege, a szovjet hadsereg több százezer katonája vérbefojtotta a magyar forradalmat és szabadságharcot.

De nézzük ennek a magyar határ elleni támadásnak interpretálását a nemzetközi médiában! Nézzük ennek visszhangját a nemzetközi politikai életben és nézzük meg ennek a szervezett akciónak okát, hátterét! Miért nem szeretik a magyarokat, miért rossz a hírünk a világban? Horgos falu, ugye valamikor az ezeréves Történelmi Magyarország területéhez tartozott és a mostani provokáció viszont szerb területről indult el. Kigyúrt, izmos migránsfiúk egy csoportja betondarabokkal, kövekkel, műanyag palackokkal, botokkal, vasrudakkal is ki tudja még milyen fegyvernek használható szerszámokkal áttörték a magyar határt védelmező kerítést és neki ugrottak a határt védelmező magyar rendőröknek, akik országukat védték. Tizennégy rendőr sérült meg. Közben angol és arab szövegekkel hangosbemondón keresztül buzdították a határsértőket, gyalázták a magyarokat. Ahogyan elnéztem a televízió képernyőin ezt a magukból kivetközött, gumiabroncsokat felgyújtó vegyes hordát, úgy éreztem, mintha a gázai övezetben, egy örült kavalkádban lettem volna. De az is eszembe jutott, hogy mit keresnek itt ezek az arabok-szírek, irakiak-, afgánok és még más ázsiai, közel-keleti országokból ide sereglők. Ezek a fiatalok miért nem a hazájukat védik, miért nem ott harcolnak az ISIS vagy a talibok ellen? Mit keresnek egy olyan országban, ahol soha, senki sem bántotta őket. Mi gyakorlott befogadó ország vagyunk. A délszláv háború miatt több mint kétszázezer menekültnek adtunk menedéket, de főként idősek, családosok, nők jöttek. A bosnyák, a szerb, a horvát, az albán fiatalok harcoltak. Ki-ki a maga függetlenségéért. Azok nem menekültek el, ahol harcedzett férfiak kellettek.

Érdekes módon a CNN és különböző nemzetközi hírcsatornák szinte egyértelműen negatív módon számoltak be arról, hogy a magyar rendőrök a hazájukat merték védeni. Nem azt kürtölték világgá, hogy egy független, schengeni határt védő európai állam a kötelességét végzi a fegyveres támadás ellen, nem azt kérték számon, hogy kisgyerekeket dobtak át a kerítésen és akik átdobták, milyen szülők lehetnek? Hanem a durva, vízágyuzó, könnygáz gránáttal védekező magyarokat tették felelőssé. A kettős mérce ragyogóan megmutatta arcát. Hasonló jelenetek zajlottak le a televízió képernyőin keresztül a horvát rendőrök és-az agresszí migránsok között. A különbség az volt, hogy a horvát rendőrök ököllel, gumibottal ütötték le, verték meg az ő rájuk támadókat. A szlovénok már könnygázt is használtak a betolakodók ellen. Ezek a nemzetközi sajtóban viszhangtalanok maradtak. Egy biztos, a magyar rendőrök önuralomból, emberségből, bátorságból és hazafiasságból jelesre vizsgáztak. Ezzel egy kicsit feledtették a 2006. október 23-ai durva rendőri attakot, amit elkövettek a békés magyar polgárok ellen. Igaz nem önszántukból cselekedtek, hanem Gyurcsány és emberei parancsára.

Nézzük a nemzetközi visszhangot, ami a horgosi esetet követte. Tény, hogy máig több mint 230 ezer népvándorló ment keresztül az országon, közben szállást, élelmet, italt, ruhákat és egészségügyi ellátást kaptak, legtöbbjüket regisztrálták. Több tízezer vasutas, buszsofőr, önkéntes, egészségügyi szakember, rendőrök, különböző hatósági emberek összehangolt munkával igyekeztek gördülékenyebbé tenni a Nyugatra távozást. Ennek ellenére feddő hangokat kaptunk az Európai Unió különböző vezetőitől, a francia külügyminisztertől, az osztrák kancellártól, a szerb miniszterelnöktől, a horvát miniszterelnöktől és az ENSZ főtitkárától, miszerint embertelenül bánunk a migránsokkal. Védekezni nem érdemes, csak visszautasítani lehet a hazug, nemtelen vádakat. Magyarországon mindenki tudja mi az igazság, kivéve a hazai balliberális pártok vezetőit. Fontenelle, a francia felvilágosodás kitünő gondolkodójának aforizmája jut eszembe: "Az igazságok világosabbá válnak egymás fényétől". Reméljük a mi fényeink áttörik előbb-utóbb a nemzetközi hazugságok falát.

Végül nézzük, miből táplálkozik ez a magyargyűlölet, magyargyalázás az utóbbi időben a nemzetközi politikai életben? Vegyük sorjában! Addig jó fiúk voltunk, amíg szocialista, szabaddemokrata, azaz balliberális kormányok vezették Magyarországot. Hornék-Kunczéék a magyar stratégiai ágazatok - víz, gáz, elektromos áram, MOL stb. -döntő többségét eladták, áron alul a külföldieknek. Gyurcsányék ezt folytatták szintén balliberális koalícióban nyolc évig, amikor is már a szolgáltatásokat is átjátszották külföldi cégeknek, nagy multinacionális áruházak, bankok hihetetlen kedvezményekkel gazdagodtak, a szocialisták és szabaddemokraták óriási kölcsönöket vettek fel az IMF-től és más bankoktól, közben rohantunk a végső gazdasági csőd felé. Persze, hogy ők arany fiúk voltak, kedvező volt a sajtónk a világban, jó üzlet volt Magyarországot kirabolni. Nem véletlenül nem bántottak minket. Azonban 2010-től változott a világ. Magyarországon kétharmadot kapott a nemzeti, konzervatív, keresztény elkötelezettségű pártszövetség és ezt megismételte 2014-ben. Megszűnt a szabad rablás, a magyar érdekeket képviselő kormány visszavásárolta az elkótyavetyélt stratégiai ágazatainkat. A bankokat, a multikat is a közös teherviselésre kényszerítette, rendbe tette a magyar gazdaságot és minden kormányzati lépés igazolhatóan a magyar érdekek mentén folyt, folyik. No, a többi között most ezért nem szeretnek bennünket. A multinacionális erők, amelyek óriási befolyással rendelkeznek a politikában és a médiában Nyugaton, most visszavágnak. Aztán ne feledjük, a magyar mindig is szókimondásáról, bátorságáról, vitézségéről és hazaafiságáról volt híres. Ez ezer éves történet. Hányszor védtük a nyugatabbra fekvő Európa érdekeit! A hála mindig elmaradt. Egyszóval különleges nép a magyar. Legalábbis ez vonatkozik elsősorban a nemzetben gondolkodó politikusainkra. Most is olyan miniszterelnökünk van, amelyik amit gondol ki is mondja. Lehetne diplomatikusabban, álnok módon fogalmazni? Ahogyan ezt teszik, most például migráns ügyben jó néhány politikus. Üzenik, hogy minden bevándorlót befogadnak. Aztán, amikor árad a végelláthatatlan tömeg, akkor visszakoznak, határellenőrzést vezetnek be, kvótáznak vagy buszokkal, vonatokkal a magyar határra viszik a népvándorlókat. Mondván, foglalkozzon a magyar vele. Ugyanezt teszik - flegmaságban a görögöket is fölülmúlva - a horvátok. Tipikus esete, ahogyan a magyar népdal is fogalmaz: ,"átdobták a ….. kerítésen". És mi - akik mindig a vártán vagyunk, vagy a végvárakon, vagy a Corvin-közben -, nos végezzük a dolgunkat.

Lassan kezdem megérteni Trianont, hogy miért veszítettünk mi akkorát ott. Kezdem még jobban értékelni gróf Apponyi Albertet- a kíséretében érkező gróf Bethlen Istvánt és gróf Teleki Pált -, ezt a fantasztikus magyar diplomatát, aki a trianoni békekonferencián ékes, hibátlan angolsággal, aztán franciául megtartotta ,,védőbeszédét”, megpróbálta meggyőzni a nagyhatalmak képviselőit, hogy színmagyar területeket fognak elcsatolni a döntésükkel. A 11 millió ember elszakítása Magyarországtól azt jelenti, hogy 35 százalékuk színmagyar. De hát ők csak üveges szemekkel, szenvtelenül hallgattak – Wilson amerikai elnök, Clemenceau francia, Orlando olasz és Lloyd George angol miniszterelnökök.....- , mert tudták, hogy Magyarországot nemcsak kifosztják, büszkeségüket porba döngölik, de tudták azt is, hogy az érdemtelen kisantant országok olyan területekhez fognak jutni, amikhez voltaképpen semmi közük. Mit tudtak ők az ezer éves államisággal bíró magyarokról? - küzdelmükről, harcukról, kultúrájukról, gazdag nyelvükről.

Valami ilyen van most körülöttünk megint: értetlenség, féltékenység, mély sötétség és rosszindulat. De mást nem tehetünk. Mindent el kell követnünk, hogy Magyarország, magyar ország maradjon. Milyen szépen is mondta ki ezt Pethő Sándor 1938-ban beköszöntőjében, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője. József Attila is írt gyönyörűt, vigasztalót a Magyarok című versében: ,,Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk, / Nyisson ajtót nekünk a reménység”.