Pesti Srácok

Márki-Zay Péter szerint a Fidesz lehallgatta az ellenzéket

Márki-Zay Péter szerint a Fidesz lehallgatta az ellenzéket

A baloldal ex-miniszterelnök-jelöltje elárulta, hogy a "bázisukon" hangrögzítés nyomait találták meg a biztonsági kamerákon a szakemberek, amikor azt lebontották. Márki-Zay Péter szerint a Fidesz hallgatta le őket, ami annak fényében nagyon különös, hogy sokan már-már azt feltételezték, hogy a kormány embere Márki-Zay, hiszen kijelentéseivel főként a Fidesz–KDNP malmára hajtotta a vizet. Egymás lehallgatása egyébként is a baloldalon divat, MZP pedig már nem először rukkolt elő azzal, hogy őt bizony megfigyelik vagy lehallgatják...

Számos alkalommal szivárogtak már ki a baloldal háza tájékáról különböző hangfelvételek, amelyek megdöbbentő részletességgel szóltak korrupciós ügyekről, szexuális ajánlatokról stb. Magától Márki-Zay Pétertől sem áll távol, hogy kollégáiról ilyen felvételeket készítsen, hiszen polgármesterré válásakor még dicsekedett is vele, hogy bizony diktafonnal járja a hivatalát. Most mégis meglepődve áll az előtt a helyzet előtt, miszerint valakik rácsatlakoztak az ellenzék főhadiszállásán a kamerákra, amit a hódmezővásárhelyi polgármester szerint nyilván a Fideszhez köthető emberek tettek meg. Úgy véli ugyanis, hogy az ellenzéken belül is jelen van a Fidesz, sőt, összejátszottak az ellenzékkel számos alkalommal, amiről bizonyítékot is gyűjtött. Arról is beszélt Márki-Zay, hogy hiteles alternatívára van szükség a rendszerhez, de mozgalmát nem tekinti a hiteles alternatíva letéteményesének. Mint fogalmazott:

Márki-Zay Péter korábban is vizionálta, hogy megfigyelik őket. Emlékezetes, hogy 2021-ben, az ellenzéki előválasztáson a Gémesi György mellett sokszor támogatását kifejező Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben a miniszterelnök-jelöltségért induló hódmezővásárhelyi polgármester sajtótájékoztatót hívott össze az ügyben, ahol elmondta: biztos benne, hogy a hódmezővásárhelyi önkormányzatot is megfigyeli a kormány. A polgármester erre számos példát hozott. Megemlítette például azt az esetet, amikor az egyik fideszes önkormányzati alkalmazott az ellenzéki kollégáiról jelentett a Fidesznek. Felidézte azt is, hogy egy, Lázár János egyik rokonához köthető cég közbeszerzési kiírásban nem szereplő kamerákat telepített az utcájába. Márki-Zay több esetet is felsorolt, amelyekből kiderült, hogy kamerákon keresztül figyelik – azonban ezekről bizonyítékot nem sikerült bemutatnia.

PestiSracok facebook image

Forrás: PS/ATV; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.