Pesti Srácok

Novák: nagy tudású, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk

null

Nekünk nagy tudással rendelkező, kritikus gondolkodású fiatalokra van szükségünk – hangoztatta Novák Katalin köztársasági elnök a hallgatókhoz szólva vasárnap, a Budapesti Corvinus Egyetem tanévnyitó ünnepségén a Várkert Bazárban.

Az államfő kiemelte: szeretné, ha Magyarországon az egyetemek fő célja a versenyképes tudás átadása mellett a gondolkodásra tanítás, a kritikus szemléletű gondolkodásra való ösztönzés lenne.

– kérte Novák Katalin a hallgatóktól. A köztársasági elnök rámutatott: nem békeidőben vagyunk, hiszen a szomszédunkban háború zajlik, ezt megelőzően pedig járvány söpört végig a világon.

PestiSracok facebook image

– sorolta. Novák Katalin szerint ezekre a kihívásokra ott van a válasz a különböző egyetemi szakokon, ezekre a kérdésekre kapják meg a hallgatók a választ a megfelelő tudás megszerzésével az egyetemi évek alatt. Emlékeztetett, hogy a Corvinus egyetem az egyetemi átalakítások úttörője volt, az első olyan egyetem, amely megújult formában működhet.

– fogalmazott Novák Katalin. Takáts Előd rektor arról beszélt, hogy az igazi sikernek három pillére van: a tehetség, a lehetőség és a felelősség.

– mutatott rá. Felhívta a figyelmet továbbá a felelősség fontosságára, amelynek szellemében elindították – többek között – az Illyés Gyula-programot, hogy tehetséges, hátrányos helyzetű diákokat készítsenek fel sikeres egyetemi karrierre.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook