Pesti Srácok

Soros Györgyhöz köthető amerikai szervezet támogathatta Márki-Zay Pétert

Soros Györgyhöz köthető amerikai szervezet támogathatta Márki-Zay Pétert

Százmilliók érkezhettek törvénytelenül Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjének mozgalmához. Hódmezővásárhely polgármestere arról vallott nemrég, hogy még az idei választási kampány után is kapott a mozgalma támogatást egy olyan amerikai szervezettől, amely Soros Györgyhöz köthető. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal ismét becsapta az embereket. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász pedig úgy véli: a pártfinanszírozás szempontjából tiltott külföldi pénz került a baloldali kampány gépezetébe. A PestiSrácok.hu már 2019-ben kiszúrta, hogy Márki-Zay Péter júdáspénzért ment Amerikába, akkori cikkünkben felvetettük a tiltott pártfinanszírozást is.

Több száz millió forintos támogatás érkezett még júniusban is Amerikából a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak egy alapítványtól – árulta el a Magyar Hang podcastjában Márki-Zay Péter bukott baloldali miniszterelnök-jelölt - minderről a Magyar Nemzet írt. MZP azt állította, emiatt nem tudta még nyilvánosságra hozni a teljes kampányelszámolást. Az adományok elszámolását hiányolta korábban Márki-Zay több egykori szövetségese. Gyanújuk szerint a fel nem használt pénzeket a mozgalom egysze­rűen megtartotta. Erre Márki-Zay úgy reagált, hogy minden forintot Orbán Viktor leváltására vettek igénybe és fognak felhasználni.

A PestiSrácok.hu már 2019-ben cikkezett arról, hogy Márki-Zay Péter júdáspénzért ment Amerikába, akkori cikkünkben felvetettük a tiltott pártfinanszírozást is.

A bukott baloldali jelölt azt állította: a támogatás egy Action for Democracy nevű amerikai alapítványtól érkezett, ami közvetlenül a magyar választás előtt jött létre, és feladata a szavazás eredményének befolyásolása volt. Márki-Zay nem tagadta egyértelműen, hogy Soros György támogatta, csupán annyit mondott, ezt nem hiszi. Az amerikai szervezet ügyvezető igazgatója a New Yorkban élő Korányi Dávid, aki Bajnai főtanácsadója volt 2010 előtt, jelenleg pedig Karácsony Gergely nemzetközi kapcsolatait szervezi, és urizáló életmódjával került a hírekbe tavasszal. Rajta kívül az alapítvány vezetői között több, a nemzetközi baloldalhoz köthető politikus is található.

Tiltott pártfinanszírozás?

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, ez egy újabb olyan ügy, amelyben Márki-Zay Pétert és a teljes baloldalt hazugságon kapták. Szerinte az eset jogi aggályokat is felvet, mert pártot külföldről nem lehet finanszírozni. Hozzátette, Márki-Zayék visszaéltek a joggal, amikor egy egyesület számlájára kapták külföldről a pénzt. Az már csak hab a tortán, hogy a szervezet, amelyik több száz millió forintot utalt Márki-Zayéknak, ezer szállal kötődik Soros Györgyhöz – egészítette ki. Úgy vélte, tiltott kampányfinanszírozásnak minősülnek a hódmezővásárhelyi polgármester szervezetéhez juttatott anyagi források. Kiemelte: Márki-Zay átverte a magyar embereket, beleértve a saját szavazóit is, mert külföldi befolyás alatt volt, és ezért a pénzért az adományozók szoktak kérni valamit. A kommunikációs igazgató végül feltette a kérdést:

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője lapunknak kifejtette, a magyar törvények értelmében semmilyen párt nem fogadhat el névtelen adományt, valamint külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személytől vagyoni hozzájárulást.

Ugyanez a mögöttes jogszabályi védelem az egyesület esetében nincs meg, ugyanakkor az ügyészség törvényességi felügyeleti hatásköre részeként vizsgálódhat gazdasági-pénzügyi vonatkozásban is – tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy 2014 januárjában az Országgyűlés jelentősen szigorította a tiltott támogatások szabályozását. A szakértő arra is kitért, hogy 2018-ban a DK és a Jobbik tiltott támogatást használt fel a kampányfinanszírozásra, és ha hasonló történt 2022-ben bármelyik baloldali pártnál, az hatósági vizsgálat tárgya lesz. Szerinte az már biztos, hogy a pártfinanszírozás szempontjából tiltott külföldi pénz került a baloldali kampány gépezetébe, ezért súlyos gazdasági és politikai következményekkel számolhat a baloldal, ha visszaélésekre derül fény.

Forrás: Magyar Nemzet, fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.