Pesti Srácok

Soros-szervezeteket támogat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága

Soros-szervezeteket támogat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága az orosz–ukrán háború menekültellátáshoz kapcsolódó feladataira régiós menekültügyi cselekvési tervet dolgozott ki. A segítségnyújtásban részt vevő országok közül hazánknak a tervre fordított összeg mindössze hat százaléka jut, a támogatás jelentős részét pedig Soros Györgyhöz köthető szervezetek kapják – számolt be a Magyar Nemzet.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2022. március közepén, majdnem egy hónappal a háború kirobbanása után jelentkezett Magyarországon. Az általuk kidolgozott tervben a segítségnyújtásban részt vevő országoknak a menekült­ellátáshoz kapcsolódó feladatokra összesen 1,85 milliárd dollárt, azaz csaknem 750 milliárd forintot irányoztak elő. A Magyarországra jutó támogatás ebből 105 millió dollár, vagyis körülbelül 4142 milliárd forint, amely kevesebb, mint a teljes összeg hat százaléka. A Magyar Nemzet elemzése szerint ez az összeg elvégzett munka és az érkező menekültek számának ismereté­ben komoly mértékben alábecsült forrás.

Ehhez képest az UNHCR által támogatott szervezetek közül többet közvetetten vagy közvetlenül támogat a Soros György nevéhez köthető Nyílt Társadalom Alapítvány – vagyis ismét megéri Soros-NGO-nak lenni. A Magyar Nemzet összeállításából az is kiderül, mennyire:

  • A Migration Aidnek például korábban a Soros-alapítvány biztosított helyiséget a menekültek segélyezésére. A szervezet magyarországi kapcsolatrendszerébe olyan itthoni Soros-NGO-k is beletartoznak, mint a Magyar Helsinki Bizottság, a Menedék Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International vagy az Artemisszió Alapítvány.
  • A Menedék Migránsokat Segítő Egyesület célja a bevándorlók jogainak kiterjesztése. Ennek érdekében többször tüntettek a magyar kormány bevándorláspolitikája ellen és a migránsok mellett. 2003-ban a Soros-alapítvány is támogatásban részesítette a Menedéket, majd 2009-ben újból feltűnt az Open Society Institute a támogatók között 4,2 milliós összeggel. A Menedék 2015-ben 5,6 millió forintot, 2016-ban pedig már több mint 18,5 millió forintot kapott Soros György alapítványától.
  • A Next Step Magyarország Egyesületet a 2020-as évben az OSF több mint 163 ezer dollárral, vagyis több mint 64 millió forinttal támogatta a honlapja szerint.
  • A Cordelia Alapítvány a Szervezett Erőszak Áldozataiért tevékenysége szerint a traumát elszenvedő embereknek, köztük megkínzott menekülteknek nyújt pszichológiai és pszichiát­riai segítséget Magyarországon, működésüket szintén az OSF támogatja.
  • A Magyar Helsinki Bizottságot aligha kell bárkinek is bemutatni; a bizottság 2014-ben 55 millió forint támogatást kapott a Soros-alapítványtól.
  • A Kőszeg Ferenc által alapított Magyar Helsinki Bizottság működését szinte teljes egészében Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata és közvetlen szövetségesei, a Sigrid Rausing Trust és az OAK Alapítvány finanszírozták 2019-ben is.
  • A NANE és az Utcáról a Lakásba Egyesület nyíltan vállalják, hogy szervezeteiket 1994 óta támogatja a Nyílt Társadalom Alapítványok. A NANE egyébként LMBTQ-érdekvédelemmel is foglalkozik, és szoros kapcsolatban áll más, hasonló tevékenységet végző egyesületekkel.
  • A Romaversitas Alapítvány támogatói között szintén ott találjuk a Nyílt Társadalom Alapítványokat; 2021-es beszámolójuk szerint az alapítványhoz tartozó Open Society Institute a tevékenységüket a tavalyi évben több mint 11 millió forinttal támogatta.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/EPA/José M. Rincón

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.