Pesti Srácok

Szijjártó: Magyarország ahogy eddig is, ezután is sikeres tud lenni (Videó)

A nagy nemzetközi válságkörnyezetben Magyarország úgy, ahogy eddig is, ezután is sikeres tud lenni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón szombaton.

Szijjártó Péter a rendezvény szombati programjának első előadásában hangsúlyozta: a világban hatalmas bajok vannak, Európában recessziós környezet alakul ki, de Magyarország mögött 12 év sikeres kormányzati stratégia és politika, valamint sikeres nemzeti érdekérvényesítés áll, amelynek nyomán az ország mozgástere folyamatosan bővül. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kontinentális recessziós környezetben Magyarország lokális kivétel tud lenni.

– emelte ki előadásában Szijjártó Péter. Beszéde kezdetén szólt az Ukrajnában kitört háborúról, amellyel a magyarok, Európa és a világ élete is új dimenzióba került. Napokon belül megindult a menekültek hulláma, jöttek a kérdések, hogy Magyarország szállít-e fegyvert, átenged-e fegyverszállítmányokat. Voltak, akik a magyar katonák Ukrajnába küldését sem zárták ki teljes mértékben, és a NATO tanácskozásain is "észnél kellett lenni".

PestiSracok facebook image

Arra is kitért, hogy a választási kampány – amelynek nem a társadalom- vagy gazdaságpolitikai témák, hanem a háború és a béke kerültek a középpontjába – kihozta, hogy totális ellentét van a magyarországi jobb- és baloldal között, amikor a magyaroknak alkotnak jövőképet. A kormánypártok választási győzelmét földcsuszamlásszerű sikernek nevezve rámutatott arra: a modern demokratikus Magyarországon soha nem fordult még elő, hogy egy politikai család hárommilliónál több szavazatot kapjon.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a válságok és veszélyek korát éljük, és az a kérdés, hogy Magyarország meg tudja-e védeni magát nemcsak fizikai, hanem gazdasági szempontból, valamint az értékek terén is. Előadásában hat veszélyforrást említett: a fizikai biztonság veszélyét, a gazdasági veszélyt, az energiaellátási problémákat, az ellátási nehézségek migrációt erősítő veszélyét, a háborúra adott rossz kontinentális és globális válaszokat, valamint a politikai zsarolásokat.

Szijjártó Péter szerint azért lesz sikeres Magyarország, mert "a gazdasági válságkezelésben világbajnokok vagyunk"; van és lesz is energia, amelyet az ország és a gazdaság normális működtetéséhez fel lehet használni; saját, nemzeti alapú és nem hatalmi központokból diktált külpolitika van; a kormány pedig politikai stabilitással rendelkezik, ebből fakadóan politikai bátorsága is van. Kifejtette: miközben 2021-ben a koronavírus-járvány miatt az egész világon visszaesés volt tapasztalható, a magyar gazdaság a kommunizmus bukása utáni legsikeresebb évét zárta hét százalék feletti gazdasági növekedéssel, 4,7 milliós foglalkoztatással, 119 milliárd eurós exporttal és 1886 milliárd forint értékű beruházásokkal.

– világított rá. Szijjártó Péter jelezte azt is: a paksi bővítés megépül, a napokban kapta meg az atomerőmű a létesítési engedélyét, és az európai szabályok is azt mondják ki, hogy a nukleáris energia nem esik szankciók alá.

Szólt arról is, hogy a világ nemcsak Észak-Amerikából és Európából áll, a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar külpolitika a világ nagy részén tiszteletet váltott ki; ezáltal nemhogy beszűkül, hanem folyamatosan bővül a mozgástere. A tárcavezető megjegyezte: az olasz parlamenti választáson, valamint az Egyesült Államok félidős választásán is jobboldali fordulat várható, és Európa-szerte is – bár az Európai Néppárt elérte azt, hogy Nyugat-Európában sehol nincs jobboldali kormány – egyre erősödnek a nemzeti értékekre, adócsökkentésekre és családtámogatásokra alapozó pártok.

Az idén negyedik alkalommal megrendezett négynapos Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó "közös gondolkodás Magyarország jövőjéről" több tucat előadással és vitával, csaknem száz előadóval és több ezer résztvevővel. Az eseményen minden meghatározó jobboldali, konzervatív közösség képviselteti magát, de a rendezvény hagyományosan a jobb- és baloldal közötti érdemi vita színtere is.

Forrás: MTI; Fotó: Tranzit

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Szabadon engedték a fia brutális meggyilkolásában közreműködő anyát

Exkluzív 2024 május 20.
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen olyan példátlan kegyetlenséggel bántalmazta a nő 10 éves kisfiát, hogy az két nap múlva a kórházban életét veszítette. A PestiSrácok.hu írta meg idáig egyedül, mit tettek a kegyetlen szülők – holott azt már ők is beismerték. A rendkívüli eset az ukrán hatóságok felelősségét is felveti, ugyanis a nyomozás is csak a polgármester nyomására és a közfelháborodásra indult, helyszíni szemlét is csak négy nappal a történtek után tartottak, addig balesetként kezelték az ügyet. Gábort saját anyja vasláncra kötötte, majd benzinnel leöntötte, párja pedig meggyújtotta a gyerek ruháját. A szülőket az ügyben csak azután vitték be és hallgatták ki, hogy az önkormányzati hivatal munkatársai a szülők bűnösségére vonatkozó bizonyítékot maguk beszerezték és átadták a rendőrségnek – tudtuk meg az ügyre rálátó helyiektől. B. Józsefet már szándékos emberöléssel gyanúsítják és le is tartóztatták. Az ukrán hatóságoknak most az okoz fejtörést, miként határozzák meg jogilag az anya tettét, ezért a hétfői előzetes tárgyalás után is elengedték.

Dubaj-per: tizenkét év büntetőeljárás alatt sem sikerült pontot tenni az ügyre, amelyben legfeljebb felfüggesztett börtön lehet az ítélet

Exkluzív 2023 október 30.
Az idei évben a keddi napon ül össze utoljára a híres dubajozós perben a bíróság. Ahogy most látszik, jövő héten sem fog történni semmi, ahogy a legutóbbi tárgyaláson is csak azt konstatálta Krénusz Éva bírónő, hogy hiába küldik az idézéseket, nem jönnek el a tanúk. És ez így megy évek óta. Illetve egy dolog változott: amíg eredetileg hárman ültek a vádlottak padján, a másod- és harmadrendű vádlott – egy magyarországi szervező és egy akkoriban Dubajban élő nő – a tizedik, illetve a tizenegyedik évben kiszálltak: elfogadták a felkínált felfüggesztett börtönt, illetve pénzbüntetést. Az első rendű vádlott, K. Zoltán nem: azt mondja, ő akkor is végigcsinálja, ha évekig kell még a Pesti Központi Kerületi Bíróságra járnia. A kerítéssel vádolt férfi állítja: nem prostitúciós, hanem hostessmunkára közvetítette a lányokat, ha pedig kerített, akkor párt, férjet, élettársat némelyiknek.

Az utolsó vb-résztvevő magyar válogatott nagyszerű játékosát gyászoljuk – Elhunyt Kardos József (1960–2022)

Exkluzív 2022 július 28.
Életének 63. évében elhunyt Kardos József. Az Újpesti Dózsa egykori 33-szoros válogatott, vb-résztvevő labdarúgója az 1980-as évek egyik legnagyobb védőegyénisége volt. Az elmúlt tíz évben több ízben is módom nyílt interjút készíteni az egykori kiváló futballistával, ezért emlékező írásunkban az interjúkban elmondott gondolatai felidézésével rójuk le kegyeletünket Kardos József előtt, akinek temetéséről később intézkednek.