Pesti Srácok

Tajvan háláját fejezte ki az Egyesült Államoknak biztonsága megőrzéséért

Tajvan háláját fejezte ki az Egyesült Államoknak biztonsága megőrzéséért

A tajvani külügyminisztérium szombaton kiadott nyilatkozatában "őszinte háláját" fejezte ki az Egyesült Államoknak, amiért konkrét lépésekkel segítette a Tajvani-szoros és a térség biztonságának megőrzését.

A szombati nyilatkozat a Fehér Ház pénteki állásfoglalására reagált, amelyben Kurt Campbell, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsának dél-kelet-ázsiai ügyekért felelős koordinátora kifejtette, hogy Kína "túlreagálta" Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök tajvani látogatását. A tajvani nyilatkozat szerint Kína Tajvan felé irányuló "indokolatlan katonai és gazdasági megfélemlítése" csak a globális demokratikus tábort alkotó országok összetartását és ellenállóképességét erősítette meg. Caj Jing-ven tajvani elnök csütörtökön azt mondta, hogy nem csökkent a Pekingből érkező fenyegetőzés mértéke, de a Pelosi múlt heti látogatását követő – a sziget körüli eddigi legnagyobb – kínai hadgyakorlat hevessége csillapodni látszik.

Tajvanban 1949-ben kiáltották ki a Kínától független köztársaságot, de Peking sajátjaként tekint a szigetre. Kínai vezetők korábban többször is kijelentették: ha kell, erővel foglalják el Tajvant és érik el az ország újraegyesítését.

Forrás: MTI; Fotó: Reuters

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.