Pesti Srácok

3500 milliárdot akar lenyúlni Brüsszel a Magyarországnak járó forrásokból

3500 milliárdot akar lenyúlni Brüsszel a Magyarországnak járó forrásokból

A haladók számára az érzelem tény, és minden egyéb megfontolás felesleges. Így például tisztán érzelmi és percepciós alapon le lehet nyúlni a Magyarországnak járó kifizetéseket, meg lehet szegni a szerződéseket. Mert ugye a "morál" mindenre feljogosít.

3500 milliárd forintnyi EU-forrás kifizetését függesztené fel az Európai Bizottság – derül ki Johannes Hahnnak, az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős biztosának július 20-i, a magyar kormánynak címzett leveléből, amelyet Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa posztolt ki a Facebookon. A HVG által idézet bejegyzésben szereplő levélrészlet szerint a jogállamisági eljárás keretében folyó párbeszédnek, az ebben megfogalmazott kritikákra kellett a kormánynak augusztus 22-ig válaszolni, ennek fényében pedig a bizottság szeptember 22-ig dönt arról, a Tanács elé viszi-e a forrásmegvonást. A mechanizmus szerint a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban minősített többségre van szükség ahhoz, hogy megvétózzák a bizottság javaslatát.

Az Eurologus a napokban arról írt, hogy szeptember 21-én fogadja el az Európai Bizottság a saját álláspontját, amelyet azonnal el is küldenek a magyar kormánynak. Információink szerint arra nincs esély, hogy az eljárást lezárja a brüsszeli testület, tekintettel arra, hogy a magyar vállalások egyelőre nem elfogadott jogszabályok – márpedig az említett időpontig nem ülésezik a parlament. A kormány a napokban ugyan elfogadott több kormányhatározatot, amelyben nyíltan az uniós kritikákra válaszolva tesznek ígéretet a korrupcióellenes intézményrendszer megerősítésére - például egy független korrupcióellenes tanács létrehozásával, ezekben a határozatokban azonban szeptember 21-nél későbbi dátumok szerepelnek. Vagyis az eljárás addig folytatódni fog, és várhatóan szankciókra is javaslatot tesznek, amíg a törvények hatályba nem lépnek. És bár elvileg külön folyamatokról van szó, amíg a jogállamisági eljárás folyik, addig az uniós költségvetésből (MFF) és a helyreállítási alapból származó források is blokkolva lesznek, olyan kormánynak ugyanis nem fognak EU-s finanszírozást biztosítani, ahol a pénzek felhasználása nem átlátható. Az EB tehát önhatalmúlag visszatartja a kifizetéseket, míg a neki megfelelő politikai eredmény nem születik.

Az is sokat elárul, hogy az Európai Bizottság kritériumait kizárólag saját percepcióira alapozza: azért van korrupció, mert ők úgy gondolják. Azért nincs demokrácia, mert a választásokon rendre az általuk támogatott oldal marad alul. Arról, hogy a brüsszeli politikusok hogyan módosítják a hasonló kérdésekben a közvélemény-kutatások eredményeit a saját érdekeik szerint bővebben ITT írtunk.

PestiSracok facebook image

Forrás: HVG nyomán; Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.