Pesti Srácok

A fehérorosz elnök bekeményített, elrendelte a biztonsági erők mozgósítását

A fehérorosz elnök bekeményített, elrendelte a biztonsági erők mozgósítását

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden elrendelte a biztonsági erők mozgósítását és a törvények szigorítását, hogy "rendet és fegyelmet teremtsen az országban" – közölte a BelTA hírügynökség.

Az államfő az intézkedést a fehérorosz nemzetbiztonsági tanács titkárával, Aljakszandr Volfoviccsal tartott megbeszélését követően jelentette be, egyebek között azt állítva, hogy az ellenzék hatalomátvételre készül. Hozzátette, hogy Ukrajnában alakulatokat képeznek ki nemcsak a hatalomátvételre, de arra is, hogy az országot a NATO-blokkhoz csatolják.

– idézte az államfőt a BelTA. Lukasenka már korábban is beszélt arról, hogy Ukrajnában külföldre szökött fehérorosz harcosokat képeznek ki fegyveres felkelés kirobbantására a saját hazájukban.

PestiSracok facebook image

Oroszország február végén átfogó hadműveletet indított Ukrajna ellen, részben szövetségese, Fehéroroszország területéről. A nemzetközi közösség számos büntetőintézkedést hozott Moszkva ellen, ezek egy része Fehéroroszországra is kiterjed.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.