Pesti Srácok

A Kreml szerint a szankciókról döntő európai politikusok tehetnek növekvő áramszámlákról

null

Nem a Gazprom, hanem a szankciókról döntő európai politikusok hibája, hogy Európa elutasította az Északi Áramlat gázvezeték turbináinak szervizelését, ami maga után vonta a lakossági áramszámlák növekedését – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorának vasárnapi adásában.

– mondta Peszkov.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Meglátása szerint az orosz gázvállalat egyetlen olyan lépést sem tett, amely megingathatná az évtizedek alatt megszilárdult megbízható szállítói hírnevét. Az orosz–EU kapcsolatok jövőjével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy minden konfrontáció az enyhüléssel ér véget, ahogy a válsághelyzeteket is a tárgyalóasztalnál szokták lezárni, de ez valószínűleg nem fog hamarosan bekövetkezni. Leszögezte, hogy a párbeszéd során az uniónak szem előtt kell majd tartania Oroszország érdekeit.

Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes ugyanebben a műsorban nyilatkozva úgy vélekedett, Európában a rövidlátó politika az energiapiacok összeomlásához vezetett, és a kontinensre a hidegek beálltával kiszámíthatatlan tél köszönthet. Az Északi Áramlat gázvezeték működésének felfüggesztésével kapcsolatban rámutatott, hogy a jelenleg Németországban lévő, Kanadában megjavított turbina szervizelésének és visszaszállításának meg kell felelnie a szerződésben foglaltaknak.

– tette hozzá. Novak szerint a gáz Oroszországban jelenleg negyvenszer olcsóbb, mint Európában, ami feltétlen versenyelőnyt jelent.

A Gazprom pénteken jelentette be, hogy a karbantartási művelet során olajszivárgást fedezett fel az Északi Áramlat utolsó turbinájában, ami miatt nem újítja fel szombaton a gázszállítást a vezetéken keresztül, ahogy azt eredetileg eltervezte, hanem teljesen felfüggeszti.

Peszkov egyébként arra figyelmeztetett a tévéműsorban, hogy Oroszország az uniós vízumkorlátozásokra mindenképpen válaszolni fog, a saját érdekeit szem előtt tartva, aszimmetrikus vagy szimmetrikus módon. Emlékeztetett arra is, hogy a Nyugat csak az egyik része a világnak; Oroszország előtt továbbra is rengeteg más olyan hely áll nyitva, ahol lehetősége van az üzletre és az új együttműködési csatornák létrehozására.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.