Pesti Srácok

A NAV letartóztatta Gyömrő ellenzéki polgármesterét

null

A NAV nyomozói a napokban őrizetbe vették, majd a bíróság csütörtökön le is tartóztatta Gyömrő ellenzéki polgármesterét, Gyenes Leventét és társait – írja a Magyar Nemzet. A portál úgy tudja, az ügyben bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt van folyamatban eljárás.

A portál arról ír, a politikusnál a napokban jártak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói, öt társával együtt vették őrizetbe, csütörtökön pedig harminc napra nem jogerősen le is tartóztatta a gyanúsítottakat a Szombathelyi Járásbíróság. Az ügyben bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt rendeltek el nyomozást. A Magyar Nemzet felidézi, Gyenes Levente azután lett országosan ismert, hogy pikáns képek jelentek meg róla, amint egy meztelen nőről „fehér port” szív fel. A polgármesterről azt is tudni lehet, hogy nem veti meg a luxust, hiszen korábban a fővárosi közműcégek vezetőjével, Mártha Imrével Ibizán, a Hard Rock Hotelben nyaralt.

Gyenest évekkel ezelőtt a Szegedi Ítélőtábla mondta ki bűnösnek folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért kilenc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet. Az úgynevezett „számlagyáras” perben Gyenes Levente a hetedrendű vádlott volt.

Forrás: Magyar Nemzet; fotó: facebook.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.