Pesti Srácok

A Sas elszállt, a kormány egyelőre marad – Szlovákia készülhet a kisebbségi kormányra

A Sas elszállt, a kormány egyelőre marad – Szlovákia készülhet a kisebbségi kormányra

Bejelentették lemondásukat a négypárti szlovák kormánykoalíció nagyobbik liberális pártjának, a Szabadság és Szolidaritásnak (SaS) a még hivatalban lévő miniszterei hétfői pozsonyi sajtótájékoztatójukon. Az SaS távozásával a kormánykoalíció hárompártivá zsugorodik, Eduard Heger kormánya pedig elveszíti többségét a pozsonyi parlamentben.

Az SaS hétfői sajtótájékoztatóján Ivan Korcok külügyminiszter, Mária Kolíková igazságügyminiszter és Branislav Gröhling, az oktatásügyi tárca vezetője jelentette be lemondását. Richard Sulík, az SaS elnöke, gazdasági miniszter már a múlt héten lemondott posztjáról.

Richard Sulík a hétfői sajtótájékoztatón erőteljesen bírálta Igor Matovic pénzügyminisztert, a legerősebb koalíciós pártnak, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalomnak az elnökét. Az SaS kormányból való kilépéséről azt mondta, hogy annak oka "több mint nyilvánvaló": Igor Matovic és Eduard Heger miniszterelnök "feldúlja az országot" és "hazugságokat terjeszt" róluk.

Eduard Heger szlovák kormányfő nem sokkal az SaS minisztereinek bejelentése előtt újságíróknak azt mondta: kisebbségi kormányzásra készülnek, és a távozó miniszterek helyére pártonkívüli "csúcsszakértők" kerülnek majd. A miniszterelnök egyelőre nem árulta el a leendő miniszterek nevét, és azt mondta: azokat először az államfővel akarják megosztani.

PestiSracok facebook image

Igor Matovic az SaS minisztereinek távozásáról azt mondta: "a liberálisok megfutamodnak a csata elől". Matovic a távozó gazdasági minisztert "dilettánsnak" nevezte, aki semmilyen javaslatot nem tudott tenni az energetikai válság kezelésére, viszont koalíciós partnereik háta mögött "megvásárolta azok képviselőit", és már a harmadik "korrupcióellenes kormányt" döntötte be. Matovic ez utóbbival arra utalt, hogy Richard Sulíknak és pártjának köszönhetően bukott meg mintegy tíz éve az Iveta Radicová vezette kormány, illetve egy éve az SaS követeléseinek eleget téve került sor teljes kormányátalakításra az akkor még Igor Matovic vezette kabinetben.

A szlovák kormánykoalícióban mintegy két hónapja belső válság dúl, ennek legfőbb látható oka az SaS pártelnöke, Richard Sulík és az OLaNO pártelnöke, Igor Matovic közti személyes viszály, illetve az utóbbi által kidolgozott néhány népjóléti intézkedési javaslat, amelyeket az SaS nem támogat. A liberálisok a kialakult helyzettel összefüggésben már egy ideje Igor Matovicnak a kabinetből való távozását követelik, amit az OLaNO elutasít. Az SaS már korábban azt az ultimátumot adta, hogy ha feltételeiket nem teljesítik, akkor minisztereik augusztus végén elhagyják a kormányt.

Az SaS miniszterei hétfői lemondásának előzménye, hogy múlt hét szerdán az addig a gazdasági tárcát vezető Richard Sulík lemondott posztjáról. Még ezt megelőzően az OLaNO közölte, hogy amennyiben az SaS hajlandó támogatni tízpontos - főként népjóléti intézkedésekből álló és költségvetési többletbevételek elérését célzó - csomagjukat, akkor Igor Matovic lemond a kormányban vállalt posztjáról. Erre válaszként a liberálisok azt üzenték: csak akkor hajlandóak tárgyalni, amikor Matovic már távozott a kormányból.

Az SaS kilépésével a korábban alkotmányozó többséggel rendelkező kormánykoalíciónak 68 képviselője marad a 150 fős pozsonyi parlamentben, vagyis kisebbségi kormányzásra kényszerül. Bár az SaS a legutóbbi - 2020 februárjában tartott - választásokon csak 13 mandátumot szerzett a törvényhozásban, és a második legkisebb pártként vált a kormánykoalíció részévé, frakciójuk jelenleg 20 képviselőt számol. Ennek oka, hogy az elmúlt két és fél évben az OLaNO frakciójából 6 képviselő távozott, illetve mindössze 4 képviselőre morzsolódott a másik liberális pártnak, az Emberekért (Za ludí) eredetileg 12 képviselőt számláló csoportja. Ezeknek a képviselőknek egy része jelenleg az SaS parlamenti sorait erősíti.

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.