Pesti Srácok

A történelmi magyar utcaneveket is feltüntetik Nagyvárad belvárosában

A történelmi magyar utcaneveket is feltüntetik Nagyvárad belvárosában

Hamarosan a történelmi magyar utcaneveket is feltüntetik Nagyvárad belvárosában. Erre azt követően nyílik lehetőség, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezése első helyen végzett a nagyváradi részvételi költségvetés szavazásán. Csomortányi István, az EMNP elnöke csütörtöki, nagyváradi sajtótájékoztatóján elmondta: 17 évi küzdelmük vezetett eredményre.

A nagyváradi magyarok által a köznyelvben ma is használt történelmi utcanevek kifüggesztését még az Erdélyi Magyar Ifjak szervezeti keretében kérték több mint másfél évtizeddel ezelőtt. A pártelnök a szavazás eredményéből azt olvasta ki, hogy van értelme a jogos követelések melletti következetes és kitartó kiállásnak.

– hangsúlyozta Csomortányi. Elhangzott: a kezdeményezés nyomán mintegy 250 történelmi utca- és térelnevezést helyezhetnek ki, és szakemberekből álló bizottság dönti el, hogy pontosan mely nevek szerepeljenek majd a táblákon. A politikus hozzátette: a történelmi magyar utcanevek mellett olyan táblákat is kihelyeznek, amelyek megmagyarázzák az elnevezéseket román, magyar, angol és német nyelven. Ezek a helyiek és a turisták számára is érdekes és hasznos háttértudást kínálnak majd Nagyvárad történelmi múltjáról. Csomortányi István hozzátette: az EMNP illetékesei azon dolgoznak, hogy a feliratok minél rövidebb időn belül kikerülhessenek.

PestiSracok facebook image

Erdély több nagyvárosában a helyi magyar közösség most is az egykori magyar utcaneveket használja a köznyelvben, amelyek hivatalosan már legalább 78 éve nem érvényesek, és 1944 óta többször is megváltoztak. A részvételi költségvetés azt teszi lehetővé, hogy a városi költségvetés egy kisebb részét olyan projektek megvalósítására fordítsa a polgármesteri hivatal, amelyeket a lakosság kezdeményezett, és amelyek nagy támogatottságnak örvendtek egy online szavazáson.

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Molnár-Bernáth László

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.