Pesti Srácok

Boris Johnson elmondta leköszönő beszédét, Orbán Viktor levélben gratulált az új miniszterelnöknek

Boris Johnson elmondta leköszönő beszédét, Orbán Viktor levélben gratulált az új miniszterelnöknek

Levélben fejezte ki gratulációját Orbán Viktor miniszterelnök Liz Truss új brit kormányfőnek kedden – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a levélben azt írta: Magyarország és az Egyesült Királyság kapcsolata hagyományosan szilárd alapokon áll, és kölcsönös tisztelet, közös érdekek és célok jellemzik. Az elmúlt hetek kormányválsága után távozó Boris Johnsont a Konzervatív Párt új elnöke, az eddigi külügyminiszter váltja a miniszterelnöki poszton. Liz Trusst a királynő a mai napon kéri fel kormányalakításra.

Boris Johnson már el is hagyta a rezidenciájául szolgáló Downing Street 10.-et. A híres 10-es számú ajtó előtt elmondott utolsó beszédében Johnson kérte a kormányzó Konzervatív Párt politikusait, hogy egy emberként támogassák utódját, Liz Truss eddigi külügyminisztert. Truss többhavi választási folyamat győzteseként került a Konzervatív Párt élére, miután Johnson az elmúlt hónapok sorozatos belpolitikai botrányai nyomán, az alsóházi tory frakció nyomására július elején bejelentette távozását. Az utódválasztás eredménye azt jelenti, hogy Liz Truss a miniszterelnöki tisztséget is átveszi Johnsontól.

Boris Johnson, aki három évig állt a Konzervatív Párt és a brit kormány élén, a Downing Streeten kedd reggel elmondott búcsúbeszédében alig burkolt utalást tett arra, hogy még mindig sérelmezi eltávolítását a pártvezetői és a miniszterelnöki tisztségből. Úgy fogalmazott: a stafétabot most "egy váratlan váltóverseny" eredményeként átkerül egy új konzervatív vezető kezébe, ráadásul a verseny féltávjánál "még a szabályokat is megváltoztatták, de most már ne foglalkozzunk ezzel". Liz Truss és Boris Johnson kedden a Londontól több mint 800 kilométerre lévő Balmoralba, II. Erzsébet királynő skóciai nyári rezidenciájára utazott, ahol az uralkodó elfogadja Johnson lemondását, majd formálisan megbízza Trusst a kormányalakítással.

Orbán Viktor miniszterelnök az elsők között gratulált az új brit miniszterelnöknek. Levelében azt írta, a jelenlegi kihívások miatt minden eddiginél fontosabbak a nemzetközi partnerségek, ezért a magyar kormány elkötelezett az Egyesült Királysággal történő együttműködés további erősítése mellett.

PestiSracok facebook image

– szögezte le a miniszterelnök.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.