Pesti Srácok

Emberi Méltóság Tanácsa elnöke: a Beneš-dekrétumok élnek Szlovákiában

null

Id. Lomnici Zoltán szerint döbbenetes, hogy nyolcvan évvel a második világháború után az Európai Unió egyik tagállamában a polgárokat származási alapon diszkrimináló jogszabály érvényben lehet és valakiket még mindig származása miatt próbálnak megfosztani a tulajdonhoz való jogától.

nyilatkozta a Magyar Nemzetnek id. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke.

Lomnici annak kapcsán nyilatkozott laptársunknak, hogy 13 év után, a közelmúltban másodszor is jogerősen lezárult a Szlovák Állam vs. Bosits és társai per, amelyben a szlovák állami erdővállalat a Beneš-dekrétumokra hivatkozva kísérelte meg elrabolni magyar nemzetiségű állampolgárok tulajdonát. A per egyszer már lezárult 2013-ban, de a Szlovákia főügyésze beavatkozása miatt a Legfelsőbb Bírósága 2015-ben megsemmisítette a jogerős bírósági döntéseket. A döntésük indoklása szerint a magyarokat jogfosztó Beneš-dekrétumok a mai napig hatályban vannak Szlovákiában és jogos az erdővállalat érvelése, miszerint csak egy hibát orvosolnak azzal, hogy az 1946-ban véletlenül nem elkobzott erdőségre a XXI. században teszi rá a mancsát a szlovák állam. A strasbourgi bíróság a panaszos bejelentése alapján 2020. május 19-én kimondta, hogy a főügyész beavatkozása egy újabb, jogfosztó döntéshez vezetett, amivel Szlovákia megsértette a panaszos igazságos eljáráshoz való jogát. Vagyis – mint írja a Magyar Nemzet – először mondták ki nemzetközi szinten, hogy a Beneš-dekrétumok alapján ma is koboznának el vagyont Szlovákiában.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.